“Angliában jobban érzem, hogy egy közösséghez tartozom!”

Állítja mindezt Melinda, az Euronews riportvideójának egyik szerelője, aki szerint a társadalom jobban befogadta őt kint, valamint a munkáját is jobban megbecsülik. A videóban több magyar mesél kinti életéről, mindannyian jó döntésnek vélik, hogy Londont választották új otthonuknak.

Péter bútorfényezőként dolgozik Angliában. A munkájáért négyszer több pénzt kap, mint Magyarországon, de megélni is négyszer többe kerül, őt nem elsősorban a pénz motiválta.

“Teljesen rendben volt az életünk, inkább talán a jövő, hogy jobb jövő legyen nekünk is, meg inkább talán a gyerekeknek.”

Melinda nem maradt a hivatásánál, az országgal együtt szakmát is váltott.

“Zsákutcában éreztem magam, azt éreztem, hogy akármerre megyek, csak falakba ütközöm, és azt éreztem, hogy ahhoz hogy valami nagy változás történjen, nem elég az, hogy átköltözzek egy másik városba vagy váltsak egy másik munkára, hanem ezt az egészet együtt kell meglépnem.”

Máté Zoltán, egy fogorvosi rendelő menedzsere a kalandvágy és a karrier miatt jött Angliába.

“Van egy olyan vásárlóerő és egy olyan erős gazdaság, ami miatt, hogyha valaki okosan próbálja csinálni az üzletét, akkor működhet, vagy valószínűleg sokkal nagyobb eséllyel működik, mint bárhol máshol, például Magyarországon.”

Rajtuk kívül feltűnik még a videóban egy magyar számokat játszó, magyar tagokból álló, londoni székhelyű rockzenekar, egy IT-s vállalkozó, aki nagyon sötéten látja az aktuális magyarországi helyzetet, és még sokan mások.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.