Utazási tanácsok

Mobil-appok, amik nélkül ne indulj útnak!

Ahogy a kapcsolattartásra, a közösségi kommunikációra és életünk számos más részére igaz, az utazásra is áll: okostelefonnal rendelkezők előnyben! Lassan nincs már olyan feladat, megoldandó teendő, amelyben ne lenne segítségedre mindentudó készüléked: könnyebben mehet a pakolás, az útiterv készítése, és jobban meg is értetheted magad. Cikkünkben a teljesség igénye nélkül szemezgettünk hasznos applikációkból, melyek közül párat mindenképp érdemes letöltened, mielőtt nekivágsz egy városnézős vagy tengerparti nyaralásnak.

Repülőjegy-foglalás egyszerűen és olcsón

A Skyscanner alkalmazást már egy korábbi írásunkban is bemutattuk, ennek lényege, hogy ha egy adott napra és úticélra keresünk rá a rendszerben, az kilistázza és összehasonlíthatóvá teszi az aznapi repjegyárakat. A mobilra is letölthető okos rendszer jó pár forintunkat megkímélheti, ha körültekintően, több napra is rákeresve használjuk.

A foglaláshoz érdemes lehet a légitársaságok appját is letölteni, így repjegyünket telefonon is lefoglalhatjuk, aminek köszönhetően egyre több társaságnál már ki sem kell nyomtatnunk a beszállókártyát.

utazási appok

Szállásfoglalás kényelmesen

Mobilunkról szeretnénk hotelt, vagy apartmant foglalni? Megtehetjük, sőt a választék egyre bővül: a HotelsCombined erre kiválóan használható, magyarul is elérhető alkalmazás, a last minute foglalásokra pedig ott van a LateRooms. Ezen kívül a Szallas.hu, appját is igénybe vehetjük, itt a speciális funkcióknak, például a SZÉP-kártya elfogadó helyek és akciós szállások listázásának vehetjük hasznát.

utazási appok

Hogy semmi ne maradjon otthon

Mivel az okostelefon a látszat ellenére még mindent nem tud helyettesíteni, az út előtt szívesen besegít azon tárgyak összekészítésébe, amikre rajta kívül szükség lehet. Erre alkalmas például a PackMe App, és a uPackingList. Ezek hasonló szisztémán alapulnak: utazásunk paramétereit, illetve azt megadva, miből mennyit szeretnénk magunkkal vinni, egy listát hozunk létre, amelyen ellenőrizhetjük, és az elcsomagolás után kipipálhatjuk a szükséges tételeket.

Mindkettő jól használható angolul, a uPackingList pedig még az indulás előtti háztartási teendőket is észben tartja helyettünk.

utazási appok

Útikönyv helyett mobilalkalmazás

Nem csak az előkészületeket dobja fel, de a városnézéshez is hozzátesz egy előre letöltött applikáció. Ilyenek például a Tripadvisor City Guides alkalmazásai, mely több, mint 80 városhoz szolgáltat választható éttermeket, látnivalókat, és egyéb programlehetőségeket. Mivel ez a legelterjedtebb app, ami a városnézéssel és a különféle szolgáltatások rangsoraival foglalkozik, nyugodtan támaszkodhatunk az itt talált programokkal kapcsolatos értékelésekre, és a felhasználók által feltöltött fotókra. Ha nem tudunk dönteni, vajon megéri-e megnézni egy kiállítást, vagy milyen kiszolgálást kapunk a környéken felfedezett étteremben, ilyesmiben való tájékozódásra ez a legalkalmasabb mód. Ezen kívül útikalauzként számos más funkcióval is rendelkezik: általános információkkal, például jegyárakkal is szolgál, és városnézési útvonalakat javasol.

utazási appok

Az utóbbiakat illetően hasonló program az offline is használható Triposo és a magyarul is elérhető PocketGuide, melyek a GPS koordinátáink alapján különböző hosszúságú és típusú túrákat ajánlanak, út közben pedig idegenvezetőként funkcionálnak. A Pocketguide-dal utunkról videós útinaplót is készíthetünk automatikusan, mely azonnal megosztható, illetve emlékbe is eltehetjük. (Hasonló funkcióval a Tripadvisor City Guides is rendelkezik „My Trip Journal” néven.) A tematikus túrák általában nem ingyenesek, pár euróért tölthetők le.

utazási appok

Mindezeken túl érdemes az adott környékre, városra is előre rákeresni a letölthető alkalmazások között, hiszen a legtöbb vonzóbb úti cél ma már saját városnéző és ismeretterjesztő app-pal rendelkezik. Ezek a közlekedéshez, menetrendek kereséséhez is nagy segítséget nyújthatnak. A legnagyobb városokban való eligazodáshoz egyébként a Citymapper nevű útvonaltervező app is jól jöhet.

Ha torony iránt néznénk csak körül egy városban, ám mégis többre vagyunk kíváncsiak, érdemes letölteni a Wikitude alkalmazást. Ennek segítségével a képernyőn átnézve egyfajta kiterjesztett valóságot láthatunk. Ha az alkalmazáson keresztül szemléljük az utcákat, különféle internetes és közösségi média bejegyzések válnak láthatóvá (pl. Facebook, Instagram, Twitter, Wikipedia, Tripadvisor). A program ingyenes, használat közben viszont (nem meglepő módon) internetforgalmat generál. Régebbi operációs rendszerű okostelefonokon nem működik.

Kalandvágyóknak érdemes kipróbálni a Sightert, amely nem mellesleg egy tavalyi startup verseny dobogós helyezettje. Az applikáció lényege, hogy kevésbé ismert, eldugottabb látványosságokat lehet vele felkeresni csupán az irány és a távolság alapján. A közelben járva már csak „hideg-meleg” jelzéseket ad a program, ha pedig rátaláltunk a keresett látnivalóra, egy fotóval igazolhatjuk, hogy célba értünk.

utazási appok

Tájékozódás idegenben

Eltévedés ellen még mindig kiválóan használható a Google Maps, ezt a városnéző programokkal kiegészítve biztosan nem keveredhetünk olyan környékre, ahonnan nem találunk haza. Fontos letölteni indulás előtt a Google Translate-et, mely több mint 80 nyelvhez nyújt segítséget. Nagy előnye, hogy a begépelt szövegen kívül sok nyelven feliratot és élőbeszédet is felismer, hátránya, hogy meglehetősen nagy tárhelyre van szüksége.

Ti milyen appokat találtatok még hasznosnak utazásaitok során?

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.