Top10

Ezekre a helyekre biztos, hogy soha nem fogsz eljutni!

Voltál már olyan helyzetben, hogy nem jutottál be valahova, pedig nagyon szerettél volna? Most olyan helyekkel ismerkedhetsz meg, ahova esélyed sem lesz belépni, hiszen olyan titkokat őriznek és annyira védett területek, hogy csak a kiváltságosok léphetnek be a kapuikon.

A 39-es szoba

tiltott utazás© babeltravel

Észak-Korea hemzseg a tiltott helyektől és nagyjából mindenhova külön engedéllyel, vagy kísérettel juthatsz be. A 39-es szobát övezi az egyik legnagyobb titok az országban. A feltételezéssel ellentétben, nem egy helyiséget jelent a megnevezés, hanem egy 70-es években létrehozott szervezetet. A legtöbb pletyka arról szól, hogy ez a 100 fős szervezet gyártja a legtökéletesebb hamis dollárokat és teríti azt a keleti piacra.

Iszei szentélyek

tiltott utazás© wikimedia

Maradva a Távol-Keletnél, a japán Iszei szentélyt több millió zarándok és turista keresi fel évről évre. A látogatókat viszont a “mindent a szemnek, semmit a kéznek” legszigorúbb elve fogadja, hiszen már a kapukon sem lehet bejutni, ha az illető nem a főpap vagy a főpapnő. Belső és külső szentélyét 20 évente lebontják és újjáépítik. Főépületének építészeti stílusa máshol nem alkalmazható, a szentélyeket pedig a Napistennő és az étel, ruha és ház istensége lakja.

Woomera

tiltott utazás© mamatdunet

A helyszín Ausztrália, a belépésre jogosult turisták száma 0. A Woomera bázis a világ legnagyobb, katonai kísérletekre kialakított területe, ami egy hatalmas sivatagos területen fekszik, így ideális a fegyver-, atom- és rakétatesztekhez. Belépni nem csak tilos, életveszélyes is.

Mezhgorye

tiltott utazás© Google maps

Oroszország területén, a Yamantou hegy lábánál található település valójában egy 60.000 főt befogadó katonai komplexum, ami arról híres, hogy akár egy nukleáris-, kémiai- és biológiai támadásnak is ellenállna. A hidegháborúban épült körzetet még a 2000-es években is bővítették, a tényleges mérete viszont máig nem ismert.

Spitzbergák Nemzetközi Magbunker

tiltott utazás© wikipedia

A bunker 120 méter mélyen fekszik egy homokkőhegy gyomrában, a norvégiai Spitzbergákon. Létrehozásának oka, hogy egy világméretű katasztrófa esetén megőrizze a növények magjait. A tároló kamrákat 1 méter vastag megerősített betonfalak, nyomásálló ajtók és légkamrák is védik. Sőt, kiszámolták, hogy a magbank 200 év múlva is a tengerszint fölött lesz. A világon 1300 ilyen létesítmény működik, de a norvég bunker a legvédettebb mind közül.

RAF Menwith Hill

tiltott utazás© wikipedia

Az angliai Yorkshire városától nem messze, érdekes bázisra bukkanhat az óvatlan turista. Itt található ugyanis a szigetország egyik legkiterjedtebb kém- és lehallgató-hálózatával rendelkező, elektronikus megfigyelőállomása. Fő profilja a terrorelhárítás, a megfigyelés, a kódfeltörés és a hírszerzés. Természetesen létezését hivatalosan nem erősítette meg a kormány.

Fort Knox

tiltott utazás© Alberto Cabello

Arany, történelmi dokumentumok és a magyar Szent Korona. Ezek mind megfordultak a bevehetetlen erődben, ami napjainkban is a legbecsesebb ereklyéket őrzi. A Kentucky-ban található katonai támaszpont 441 négyzetkilóméteren fekszik és jelenleg a US Army Személyügyi Parancsnoksága, a Toborzó és Újonc-Parancsnokság, a Patton-múzeum illetve a United States Bullion Depository értéktár található a bázison. Utóbbi ajtaját mellesleg csak nyolc, egymással összehangoltan és egyidőben tevékenykedő technikus tudja csak kinyitni, egy roppant szigorú, mintegy tíz percen át tartó protokoll aprólékos betartásával. Ha ide akarnánk bejutni, akkor nem kell mást tennünk, mint túljutni az aknamezőn, a szögesdróton, a mindent látó és rögzítő kamerarendszeren, a szuperérzékeny mikrofonokon, továbbá az amerikai Pénzverde saját rendőrségén, illetve még húszezer fegyveresen, és már fúrhatjuk is a 1500 tonnányi acélt, a több ezer köbméternyi betont és gránitot.

Bohemian Grove

tiltott utazás© wikipedia

Az amerikai művészcsoportnak induló egylet mára 500-700 tagot számlál, akik szigorúan a világi elit meghatározó alakjai. Feltételezések szerint, a csoport több elnökválasztást és politikai döntést is manipulált korábban, a tagok között pedig elnökök, politikusok, bankárok, írók és színészek is megtalálhatóak. A szervezetbe nem egyszerű bekerülni, hiszen több évnyi várakozás, 25.000 dollár kezdőtőke, valamint évi 8-10.000 dollár tagdíj szükségeltetik hozzá.

51-es körzet

tiltott utazás© wikipedia

A legismertebb és legrejtélyesebb helyek egyike, amely már sok film és regény alapjául szolgált. A katonai bázisra senki sem juthat be, nincs rajta az állami térképeken és átrepülni is tilos. Sokan az ufo-kutatás otthonának, mások a kísérleti repülőgépek központjának tartják. A tiltott területre való behatolást nagyjából 600 dolláros pénzbírsággal honorálják, de volt már rá példa, hogy az FBI eredt a kíváncsiskodó nyomába.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.