Top10

Járd be Lisszabont, adunk hozzá 15 tippet!

Március végén indult el a Wizz Air rendszeres lisszaboni járata Budapestről, így heti két alkalommal repülhetünk az Ibériai-félsziget legnyugatibb városába. Ennek kapcsán gondoltuk összeállítunk egy listát, ha esetleg a Portugál fővárosba terveznénk a nyaralást, mit érdemes megnéznünk két, három és öt nap alatt. Indulhatunk?

A mediterrán hangulat és a hosszan elterülő macskaköves utak csak pár olyan hívó szó, amiért mindenképpen érdemes ellátogatnunk legalább egyszer Lisszabonba. A megközelítőleg 500 ezres Portugál főváros olyan magával ragadó, hogy aki egyszer eljut oda, az örökre a szívébe zárja. Tudtátok, hogy Lisszabon a világ egyik legfelhőtlenebb városa? A napsütéses órák száma évi 3300 óra, ez majdnem másfélszer annyi, mint amivel Budapest büszkélkedhet. Gondolom senkinek sem hangzik rosszul.

Arról már egyszer írtunk, mennyire jó a portugál konyha, viszont miközben ezzel ismerkedünk, nézzük meg mit érdemes megtekinteni a városban!

Két nap Lisszabonban

1

Mindenképpen a Chiado/Rossio/Praca do Comercio belvárosi résszel érdemes kezdeni a túrát. Egyrészt mert szép, másrészt mert rengeteg tradicionális bolt van emberi távolságra. Plusz, itt található a városban a legtöbb szálloda.

Lisszabon utazás © Roberto Moreno

2

A következő állomás mindenképpen a Castelo de Sao Jorge legyen, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Lisszabonra. Emellett a várban található a Chapito, ami egyszerre bár, színház, iskola és étterem.

Lisszabon utazás © Rob Hurson

3

A Castelo de Sao Jorge-től lefelé haladva pont utunkba esik a lisszaboni Sé katedrális, amit szintén kihagyhatatlan.

Lisszabon utazás © Bert Kaufmann

4

A belvárosban található Praca do Commercio szintén kötelező látnivaló, hiába szűkös az időkeretünk. A tér azért is érdekes, mert közel esett ahhoz a királyi palotához, amelyet az 1755. évi nagy földrengés teljesen elpusztított. A Tejó partján álló teret, azonban teljesen rekonstruálták a katasztrófa után.

Lisszabon utazás © Conan

5

Amit kétnapos túránk során szinté nem hagyhatunk ki, Lisszabon egyik jelképét a Belém tornyot, amelyet az elővárosban – szintén Belém - találunk. A XVI. századi erőd a település ünnepélyes kapujának épült, jelenleg pedig látogatóközpontként működik. Tőle nem messze található a Szent Jeromos-kolostor, ami a toronyhoz hasonlóan mánuel stílusban álmodták meg.

Lisszabon utazás © FaceMePLS

6

Érdemes benevezni egy hajókázásra is a folyón, ezzel sok időt spórolhatunk, valamint remek élményekkel gazdagodhatunk. Ugyanez igaz a busz, valamint a villamos használatára is. A 28-as villamos útvonalán a helyiek életébe is betekintést nyerhetünk. Viszont ha a metrót preferáljuk, akkor figyelmesek lehetünk majd a megállók gyönyörű csempével díszített falaira. Mindenképp élményszámba megy a városi tömegközlekedés! A jegyárakról bővebben ITT találhatunk további információt.

Lisszabon utazás © FaceMePLS

7

Lisszabonban található Európa legnagyobb ócenáriuma ( Oceanário de Lisboa), így ha ebbe a rövid két napos túrába ezt még valaki bele tudja sűríteni, akkor az nem fogja megbánni!

Lisszabon utazás © Flavio Ensiki

Három nap Lisszabonban

Nyilván ide kötelező hozzávenni az eddig leírt két napra ajánlott látnivalókat, plusz:

8

Éttermek, éttermek, éttermek! Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a portugál konyha mennyire sokszínű. Tipp: Gambrinus, Martinho da Arcada.

Lisszabon utazás © bob

9

Alfama kerület: A legrégebbi negyed Lisszabonban, ahova a 28-as villamossal célszerű érkezni. A város egyik leglenyűgözőbb pontja, ahol gyalogszerrel könnyedén elveszhetünk, viszont sosem fogjuk megbánni. Az autentikus környezet magáért beszél!

Lisszabon utazás © cordyph

10

The Mosteiro de São Vicente de Fora: Kolostor és templom egyben, amely az ország egyik legfontosabb vallási intézménye, ráadásul nem csak kívülről ilyen gyönyörű.

Lisszabon utazás © Dirk Olbertz

11

Fado Múzeum: A melankolikus zenei stílus olyannyira portugál, hogy lehetetlen elmenni mellette a városba. Egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát és szomorúságot, amelyet a helyiek a saudade szóval jellemeznek.

Lisszabon utazás © Anne-Lotte O´Dwyer

Öt nap Lisszabonban

12

Santa Justa Lift: A belvárosban működő lift a Baixa negyedet köti össze a Carmo térrel. Azért is tanácsos használatba venni ezt a szolgáltatást, mert a tetejéről lenyűgöző panoráma nyílik a belvárosra és a várhegyre.

Lisszabon utazás © David Sim

13

Campo Pequeno: A portugál bikavidalok otthona. Ha erre kevésbé vagyunk vevők, akkor is érdemes megnézni az épületet, hiszen erős hatást gyakorolt rá az Észak-afrikai stílus, és ez még Lisszabonban is teljesen egyedülállónak számít.

Lisszabon utazás © Edgar Jiménez

14

Avenida Da Liberdade: A város leghosszabb utcája, a maga 1,5 km-ével, egyben a vásárlók mekkája. Rengeteg étterem, trendi bár és designer bolt található itt. Az egyik végén található a Marquess of Pombal tér, ahonnan ugyancsak gyönyörű kilátás nyílik a városra, ezt láthatjátok a képen.

Lisszabon utazás © দেবর্ষি রায়

15

Elővárosok: Egy öt napos lisszaboni kiruccanás során, az embernek már van ideje jobban belemélyedni a dolgokba. Ezért mindenképpen érdemes a belvárostól eltávolodni és felfedezni a környező városokat is, mint Sintra, vagy Cascais. Utóbbi a turisták számára is közkedvelt üdülőhely, szép tengerparttal. Sintra pedig igazán romantikus hangulatú városkának számít, korábban a portugál királyok székhelye volt, így itt található a villájuk is, emellett számtalan szép épület fedezhető fel a környezetében.

Szerintetek mit érdemes még megnézni Lisszabonban? Adjatok tippeket kommentben!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.