Top10

Ide utazz 2015-ben!!! Második rész

Nagy, utazási körképünkben kiderül, melyek lesznek a jövő év turisztikai célpontjai, mely országokat érdemes felkeresni és mennyibe fog nekünk kerülni mindez. Ha kifogytál az ötletekből, viszont mindenképp szeretnél utazni és érdekes helyeket megismerni, mindenképp kattints!

Az előző részben már megismerkedhettünk az első 5 helyezettel, de vajon mely országok kerültek még az élmezőnybe? Következzen a TOP 10 második fele, illetve a régiók, amelyek a jövő év nagy ígéretei lesznek.

6. Tunézia

2015 utazás

Tunézia - Kebili - © Dennis Jarvis

Az utóbbi évek fenyegetettsége és a szélsőséges csoportok hatása egyre inkább visszaszorul a térségben és a legtöbb utazási figyelmeztetést is törölték, ám így is körültekintőnek kell lennünk Észak-Afrikában. A turisztikai övezetek megfelelő biztonságának és a kissé lejjebb esett áraknak köszönhetően, ismét több látogatót vonz az ország. Valószínűleg, jövőre Tunézia nyújtja majd a legjobb ár-érték arányú nyaralást a világon.

A sokszínű országot az arab és az európai értékek teszik különlegessé, csodás homokos tengerpartjai vannak a Szahara ölelésében és a Star Wars rajongók is találkozhatnak a filmbéli helyszínekkel. Vakációnkat áprilistól, októberig (nyár) időzítsük, ha nem bírjuk a nagy meleget, akkor pedig novembertől, márciusig tart a wellnessturnus. Tuniszba már 100.000Ft alatt is eljuthatunk és szállásunkra sem kell vészesen sokat költenünk hiszen 10-15.000Ft-tól már tengerparti apartmanok között válogathatunk.

7. Uruguay

2015 utazás

Uruguay - Punta del Este - © CucombreLibre

A napsütötte ország az egyik legszebb tengerparttal rendelkezik Dél-Amerikában. Ha az országban járunk feltétlen keressük fel Punta del Este városát, melynek magávalragadó hangulata és szépsége sok utazót bír maradásra. Az alulértékelt Uruguayt az teszi különlegessé, hogy megfizethetőbb szomszédainál és ugyanazért az élményért kevesebbet kell fizetnünk, mint a környező országokban. Olyan nevezetességekben bővelkedik, mint a homokba süllyedt kézszobor, a hullámzó híd (mindkettő Punta del Estében), pálmaméz és a világ legszélesebb folyótorkolata(Río de la Plata). A hazánktól távol eső ország éghajlati jellemzői hasonlóak Brazíliához, az odajutás és a szállás sem olcsóbb, viszont több pénz marad a zsebünkbe, ha mindenképp egy dél-amerikai nyaralást tervezünk.

8. Japán

2015 utazás

Japán - Koyasan - © Xiaojun Deng

Az egyik legkedveltebb országok közé tartozik, minden évben rengeteg turista látogatja a szigetországot. Japán városai közül jövőre az ország buddhista bölcsőjét, Koyasant (Osakától 2 óra vonattal) érdemes felkeresni, hiszen alapításának 1200. évfordulóját ünnepli 2015-ben. Távol a japán modernizált élettől és a Hello Kittyk világától, itt csodás szerzetestemplomok, érintetlen szent helyek, tömjén és illóolaj várja a látogatókat. A meditáció és a misztikum világa ez, amely évről évre lenyűgözi a turistákat.

Ha Japánba tartunk, érdemes hétköznapokon (április-november) indulni, így elkerüljük a hétvégi rohamot, kellemes az időjárás és a szállodai árak is tisztességesek. Ha egy kis pezsgésre vágyunk látogassunk el a júniusi Aoba fesztiválra vagy augusztusban a Mandokuyo-e (gyertya) fesztiválra. Osakába 160.000Ft-ért repülhetünk, Tokióba viszont, már 120.000Ft-ért is találhatunk olcsó, fapados járatokat. Egy belvárosi szállásra 10-20.000Ft-ot szánjunk.

9. Szingapúr

2015 utazás

Szingapúr - Downtown of Singapore - © Luke Ma

A csodás és kulturálisan gazdag országnak mindig helye lesz a bakancslistánkon, de jövőre lenne a legideálisabb a felkeresése. 2015-ben ünnepli ugyanis függetlenségének 50 éves évfordulóját és ezen alkalomból egész éves kulturális ünnepség veszi kezdetét. Lesznek itt ünnepi tüzijátékok, felvonulások, látványos műsorok, egy új sétányt is átadnak és a Délkelet-Ázsiai Játékokat is Szingapúr rendezi. Ha ez nem lenne elég, a Nemzeti Galéria is kinyitja kapuit, vízi szafarin is résztvehetünk, továbbá kedvünkre sportolhatunk és szurkolhatunk, a főváros nemrég bemutatott sportkomplexumában. A világ egyik legszórakoztatóbb metropolisza, viszont nem tartozik a pénztárcabarát helyek közé, így a repülőjegyek 160.000Ft-tól kezdődnek és 20-30.000Ft-os szállásokon pihenhetünk.

10. Dél-Afrika

2015 utazás

Dél-Afrika - Safari - © Jeppestown

A tavalyi évben kissé fellendült az afrikai turizmus, mind színvonalát, mind a vendégek számát tekintve, így igéretesen várhatja a következő évet. A vadvilág és az afrikai szafarik otthonát, Dél-Afrikát illeti meg listánk tizedik helye, hiszen a világ minden pontjáról özönlenek ide a turisták és nem csak azért, mert az egyik legfontosabb közlekedési csomópont a kontinensen. Az ország jelentősen olcsósodott az árfolyamingadozások következtében, így mára már megfizethető úti céllá vált, ezenkívül a túrák is olcsóbbak, sok múzeum pedig ingyenes.

Az ország március-május, szeptember-október hónapokban a legideálisabb, a tömeg és időjárás viszonylatában. Johannesburgba 160.000Ft-ért repülhetünk, Fokvárosba kicsit drágábban 190.000Ft-os áron. A szobaárak is megfizethetőek, 10.000Ft-ért találhatunk megfelelőt, de kicsit drágábban már medencés szállásunk is lehet.

Összesített listánkon olyan helyek is szerepelnek, amelyek turizmusa egyre erősödik, viszont még a középmezőnybe szorultak, illetve az előző években jelentős turisztikai célpontok voltak, de mára kicsit visszaestek.

A középmezőny, a teljesség igénye nélkül: Nicaragua, Törökország, Oman, Srí Lanka, Olaszország, Bahamák, Argentina, Svájc, Korzika, Bosznia, Franciaország és Wyoming.

A nagyobb régiók szerinti toplista pedig így alakul:

  • Dél-Amerika: A 2015-ös év siker régiója lesz a kontinens, hiszen több országa is előkelő helyen szerepel az utazási oldalakon. Lenyűgöző helyek, szép táj, hatalmas élmények várnak itt minket. Kár, hogy számunkra költséges és messzi kirándulásnak számít.
  • Távol-Kelet: Idén is és jövőre is tartja dobogós pozícióját és színvonalát. Kulturális sokszínűség, a hagyományok és a vallás misztikus világa várja itt az utazót. Az említett országok mellett, Vietnám, Myanmar, Kína (Sanghaj), Dél-Korea és Kambodzsa is titkos tipp lehet.
  • Délkelet-Európa: A jövő év meglepetés régiója lehet, hiszen látványos fejlődésen megy keresztül az övezet. Országai jórészt a középmezőnyt erősítik, de a turisták szemében már korán sem az a szélsőséges, háborús terület, mint régen. Már Románia második helye is mutatja, milyen turisztikai lehetőségekkel rendelkeznek bizonyos államai. Ráadásul, ha Törökország továbbra is nagy erőket mozgósít az idegenforgalmának növelése érdekében, akár a lista elejére is kerülhet. Erősödik Bosznia, Szerbia, Horvátország és Montenegró is.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.