Add ki a lakásod egy hétre! - Airbnb

Erasmusszal távol töltesz egy szemesztert, de nem akarod feladni az albérleted? Külföldön kell töltened pár hónapot munka miatt, de ilyen rövid időre nem találsz albérlőt a lakásodba? Vidékre, vagy épp a fővárosba kell költöznöd egy jól kecsegtető állás miatt, de az albérlet költségei magasabbak, mint amennyiért a lakásod ki tudnád adni? Külföldi nyaralást tervezel, de szívesebben vennél ki egy egész lakást, mint egy hotelszobát? Az airbnb erre is megoldást kínál.

airbnb © Quinn Dombrowski

Bizonyára mindannyian hallottatok már a couchsurfingről, melynek keretein belül egy teljesen idegen városban is a helyiek vendégszeretetének köszönhetően otthon érezhetjük magunkat. Egyesek csak egy városnéző körútra visznek el minket, vagy éppen egy kávét innának meg szívesen egy turistával, de többen felajánlják a szobájukat, vagy esetleg csak egy kanapét a nappaliban, hogy egy megfáradt nap után ott bérmentve álomra hajthassuk fejünket.

A történetet kicsit továbbgondolta három San Francisco-i fiatal 2008-ban, mikor kiköltözött lakótársuk, illetve emelkedő bérleti díjuk következtében a felszabadult hely kiadására kényszerültek. Ebből született a név, mivel egy felfújhatós ágyat adtak ki, melynek angol neve airbed, a második rész pedig a “bed and breakfast” rövidítése.

Persze albérleti hirdetésekkel mindenhol találkozhatunk, de a legtöbbször szembesülünk a kaució, a szerződés, illetve a felmondási idő fogalmával. Ezzel szemben airbnb-n akár egy éjszakára is kivehetünk egy szobát (természetesen kauciót itt is kérhet a host,) vagy lakást, de ha elég pénzünk van ezt több hónapra is megtehetjük. A rendszer a couchsurfinghez hasonlóan referenciákon alapul, tehát a vendég és a vendéglátó is hagyhat értékelést a másikról, amivel kiküszöbölhető, hogy különösebben nagy meglepetés érjen bennünket.

elenleg Magyarországon körülbelül 1500 ilyen lakást találunk, ezek nagy részét Budapesten, azon belül is a belvárosban. A legnagyobb kereslet a központi, turistalátványosságokhoz közeli lakásokra van, így itt egy kevésbé modern lakásért is elkérhetnek magasabb árat. Árkategóriában elég széles skálán mozognak a lakások 6000 HUF/éjtől egészen a 120.000 forintig. Természetesen ez attól is függ, hogy az év melyik szakaszában járunk, jellemzőn Szilveszter, Újév, Sziget fesztivál környékén magasabbak az árak, míg februárban a turisták alacsony számához igazodnak.

airbnb © airbnb

A közösségi szállásfoglaló a világ 190 országában van jelen, és nem csak egyszerű lakásokat, hanem egzotikus helyeken lévő, különleges szállásokat is magába foglal, mint például egy átalakított repülőt Costa Ricán, skót kastélyt vagy trópusi szigeteket, de a többség nyilvánvalóan egyszerű városi emberek otthona.

Nagy előnye, hogy egy olcsóbb hotelszoba áráért egy egész lakást kaphatunk, ugyanakkor nem fog egy recepciós, illetve szállodai személyzet a rendelkezésünkre állni. Ezzel szemben természetesen lehetőségünk van a hosttal való kommunikációra, így akár barátságok is szövődhetnek egy látogatás során.

Az utóbbi években a levert árakat a hotelek sem hagyták szó nélkül, és egyre szigorúbb szabályokat vezettek be New Yorkban és Madridban a rendszer használatára vonatkozóan. Amennyiben itthon nekünk is megfordul a fejünkben, hogy így tegyünk szert némi passzív jövedelemre, mindenképp tájékozódjunk az erre vonatkozó törvényi szabályozásról.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.