Top10

Őrült sportok a világ minden tájáról

Ha szeretnél a hagyományos turistáskodás mellett, azaz a látványosságok szisztematikus megtekintésén túl egyéb célt is adni az utazásodnak, akkor érdemes kipróbálni egy-egy furcsának számító sportot vagy akár részt is venni egy ilyen versenyen.

Sajtfutás

Helyszín: Gloutcestershire (Anglia)

Extrém sport a javából. No, persze egyeseknek már a helység nevének kimondása is felér egy Rubik-kockányi feladattal, de itt most teljesen másról szól a fáma. Vagyis a futás.

A játék egyes vélemények szerint már közel kétszáz éves hagyományra tekint vissza, de az eltelt évek során a futás közben szerzett sérülések száma sem csökkent jelentős mértékben. A feladat viszonylag egyszerű: vegyünk egy körülbelül 45 fokos lejtőt – jelen esetben Cooper Hill -, gurítsunk le egy nagy, kerek sajtot, aztán pedig nyomás utána! Az lesz a győztes, aki leghamarabb leér a lejtőn, bár eredetileg a sajt elkapója érdemelte ki az aranyérmet. Mivel a sajt képes akár 70 km/h-s sebességre is felgyorsulni, így az elkapására viszonylag kevés esély mutatkozik. Azt már csak halkan jegyeznénk meg, hogy az utóbbi időben már a sajt sem volt igazi.

sajtfutás

Eukonkanto vagy más néven feleségcipelés

Helyszín: Finnország

Míg hazánkban legfeljebb a lakodalmak során divat az újdonsült férjnek karjaiba kapnia aráját, addig finnugor nyelvrokonainknál mindez komoly versenysporttá fejlődött. A verseny szigorú szabályokhoz is kötve van: meg van határozva a pálya mérete (253,5 m), ami nehezítve van homokkal, fűvel és kavicsokkal is, valamint száraz és vizes résszel is rendelkeznie kell. Többféle stílusban is lehet űzni, mint például malachordó-fogás, ahol a vállaikon átvetve cipekedsz, illetve van az észt-stílus, ahol az ara fejjel hátrafelé lóg, és lábaival kapaszkodik egyetlen választottja nyakán. A „zsákmányra” is megkötések vonatkoznak, hiszen a feleség a férfié kell, hogy legyen, vagy a szomszédjáé, vagy legalább ott legyen a versenyen a férje is. Írhatnánk is, hogy a szomszéd nője mindig könnyebb, de erre megkötések erre is vonatkoznak, hiszen 49 kg-nál kevesebb nem lehet a hölgyemény (ha kevesebb akkor plusz súlyokkal 49 kilóig „egészítik ki”). Innentől a feladat már nem is nehéz. A győztes jutalma pedig a feleség súlya, sörben. Ördögi kör, valljuk be...

feleség cipelő verseny

Buzkashi

Helyszín: Afganisztán

Afganisztán nemzeti sportja nem mindennapi tulajdonságokkal bír. Szabályok csak elvétve találhatóak a játékban, az alapok is viszonylag egyszerűek. Végy két csapatot, egy döglött kecskét és készen is vagy. Mindkét csapatnak az a célja, hogy valaki közülük megszerezze a fej nélküli állatot, majd pedig megkerülje a pálya másik végén letűzött zászlót, nyargaljon vissza a pálya elejére és a kapuba találjon. A mérkőzésekre mindig nagy tétben fogadnak a nézők, az már csak hab a tortán, hogy nem a győztes csapat, hanem a legtöbb pontot szerző játékos kapja a jutalmat, így sokszor a csapattársak is egymás üldözőivé válnak.

A nemrég alakult (a tálibok ugyanis betiltották ezt a sportot) Buzkashi szövetség elnöke Haji Abdul Rashid szponzorált liga és a tv-ben közvetített meccsek szervezését tervezi sőt, a sportág Olimpiai programban történő szereplésében is reménykedik.

buzkashi

Sakkboksz

Helyszín: lassan világméretűvé fejlődik

A sakkboksz extrém sport a javából. Az eredményességhez hatalmas szellemi és fizikai aktivitásra van szükség. Az első hivatalos mérkőzést 2003 novemberében rendezték meg Amszterdamban, azóta már Nemzetközi Sakkboksz Szövetség is alakult. Egy mérkőzés tizenegy menetből áll: hat menetben sakkoznak, ötben bokszolnak, de fontos, hogy a küzdelem sakkal kezdődik és sakkal is fejeződik be. Minden menet három perces, egy perces szünetekkel megszakítva. A tábláknál a villámsakk szabályai érvényesek, a játékosoknak csak tizenkét perc gondolkodási idő áll rendelkezésükre és a játékosok fülére – persze csak a sakkozás közben – fülvédőt tesznek, hogy a közönség ne tudja őket befolyásolni. Győzni lehet kiütéssel, vagy mattot adva is. Jobb horog itt, király E4 – D5 ott.

buzkashi

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.