Interjúk

Bécs, a nyugodt bázis

Lili két éve Bécsben tanul és nagyon szereti az ottani életét. Egyetemről, munkáról és az általános hangulatról kérdeztük. Kíváncsiak voltunk, hogy miért is olyan jó választás Bécs egyetemi élet szempontjából?

Két éve kezdtél el tanulni a Universität Wien-en. Miért döntöttél úgy, hogy itt kezded el a tanulmányaidat?

Eredetileg turizmus-vendéglátást szerettem volna tanulni otthon, de nem hirdettek meg állami helyeket, ezért elkezdtem kutatni német nyelvterületeken más lehetőségek után. Nem szerettem volna túl messzire menni, így Salzburg helyett végül Bécset választottam. Akárcsak itthon, Bécsben se volt lehetőség államilag finanszírozottan bejutni egy ilyen képzésre, így végül az anglisztikát választottam. Úgy voltam vele, hogy ez egy nagyon jó lehetőség, gyakorolhatom az angolt, a német pedig majd rámragad. Kiderült, hogy lehetőség van minorként felvenni pluszban más nyelveket, így az eddig hobbiból tanult japánt is tovább fejleszthetem egyetemi keretek között.

bécs tanulás © library_mistress

Mesélj egy kicsit arról, hogyan is lehet jelentkezni, milyen előfeltételek vannak, mennyire összetett a felvételi eljárás arrafelé?

Az egyetem honlapján nagyon egyértelmű tájékoztatást adnak, hogy mi szükséges a felvételihez. Minden hasznos információ megtalálható amire kíváncsi voltam. A jelentkezés valójában csak egy regisztrációt takar, bárki bejuthat az egyetemre, aki rendelkezik egy németre lefordított érettségivel, egy B2-es szintű német nyelvvizsgával. Tehát nem egy bonyolult folyamat, viszont cserébe az első félévben sokan kiesnek, hisz próbálják csökkenteni a létszámot.

Miért szereted Bécset, milyen ott élni?

Bécs egy nagyon élhető város, diákként talán a legjobb választás, biztonságos és jó hangulatú. Nekem nagy segítséget nyújtott, hogy a barátom már régóta itt él, így nagyon sok fölösleges kört spóroltam meg. Fiatalként munkát is könnyű találni, persze szükséges a német nyelvtudás, de nem felsőfokú nyelvismeretet várnak el, lelkesedéssel nagyon sok esélyed van.

Magasabb az életszínvonal, és ez kihat mindenre. Mindenki sokkal nyugodtabb, segítőkészebb, egyszerűen barátságosabb. Ha szeretnél beilleszkedni és igyekszel, akkor egyáltalán nincs nehéz dolgod, mindenki nagyon nyitott.

bécs tanulás © Manfred Morgner

Emíltetted, hogy könnyű munkát találni. Ezek szerint te is dolgozol az egyetem mellett?

Igen, heti négyszer dolgozom egy hotelben mint felszolgáló. Ezzel pont annyit keresek, amiből ki tudok jönni egy hónapban. Húsz óra pedig még vállalható tanulás mellett.

Hogyan találtál rá erre a munkára?

Először egy rendezvényszervező cégen keresztül kaptam alkalmi munkákat, mindig új helyekre osztottak be. A mostani munkahelyemre is így kerültem, megtetszett a társaság és a főnökség, ezért később közvetlenül hozzájuk jelentkeztem. Rögtön be is hívtak, és azóta is itt dolgozom. Szerencsére nagyon rugalmasak, így egyetem mellett is tudom csinálni.

Érdemes rendezvényszervező cégeken keresztül munkát keresni. Betanítanak egy rövid tanfolyam keretében, majd egyszerűen leadod nekik azokat a napokat, amikor tudsz dolgozni, ők pedig beosztanak az épp aktuális munkákra. Nekem nagyon bevált a mostani munkahelyem, ez többek között annak köszönhető, hogy volt alkalmam kipróbálni magam, és utána döntöttem úgy, hogy ott szeretnék dolgozni.

Tartod a kinti magyarokkal a kapcsolatot?

Alapvetően azért jöttem ki, hogy megtanuljak rendesen németül és angolul, másrészt, hogy új embereket és tapasztalatokat gyűjtsek. Szerintem, ha a magyarok társaságát keresném, akkor az nem ezt segítené elő. Igyekszem olyan helyekre és eseményekre járni, ahol rá vagyok kényszerítve az angol és a német használatára. Ez nekem nagyon bevált, rengeteget fejlődött a nyelvtudásom.

bécs tanulás © Marcus Winter

Milyen jó tanácsot tudnál adni azoknak, akik Bécsben tervezik elkezdeni az egyetemet?

A kezdeti elgondolásom, amit már mondtam, hogy „majd rámragad a nyelv” így utólag kevésnek bizonyult. Nagyon fontos a tudatos nyelvtanulásra helyezni a hangsúlyt, és akkor sokkal kevesebb nehézséggel szembesülsz majd odakint. Persze nem lehetetlen boldogulni, hisz nekem is sikerült, de rengeteg energiát spórolhattam volna meg, ha koncentráltabban sajátítom el a németet.

Nekem úgy tűnik megtaláltad a helyed Bécsben. Tervezel visszajönni Magyarországra?

Nem igazán látom ennek esélyét. Együtt élek a barátommal, sokkal több és jobb lehetőség van itt, mint Magyarországon. Három óra alatt bármikor hazajöhetek, így nincs az az érzésem, hogy nagyon távol lennék. Nyugodtabb és biztonságosabb munkakörülmények vannak, rengeteg támogatást ad az állam. Ezek után visszalépésnek érezném, ha hazajönnék.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.