szerző fényképe Zsófi

Ki korán kel… Öt ok arra, hogy korán kelj utazásaid alatt!

Utazás

Nem vagyok koránkelő típus, imádom az éjszakákat, és sokkal könyebben vagyok fenn sokáig, mintsem korán keljek. Kivétel ez alól mikor útra kelek, ilyenkor mindig megfogadom, hogy a lehető legkorábban próbálok meg kifolyni az ágyból. Vannak pillanatok, melyeket csak reggel tudsz elkapni, megélni.

Költségvetés kisokos kezdő világjáróknak - Top 5 spórolási tipp

Utazás

Már eldöntötted, hogy ebben az évben nálad az utazásé lesz a főszerep? Tervet készíteni nagyon hasznos, amitől természetesen el lehet térni, de mindenképp ad egy kiváló alapot az induláshoz. Ahhoz, hogy tisztában légy az utazás körül felmerülő költségekkel, érdemes átgondolni mire és mennyit költenél majd.

Ahol pörög a gazdaság és álom a cégalapítás - Észtország

Munka

Észtország hatalmas változásokon ment át 1991-óta, amikor is kivált a Szovjetunióból. Akkoriban a lakosság felének nem volt még vezetékes telefonja sem, ehhez képest mára az ország digitális nagyhatalommá vált. A vs.hu nemrég Észtországban forgatott és annak járt utána, kinek és miért éri meg mostanában a balti államok legerősebbikébe költözni.

Kalandozz a számítógép előtt ülve! - Tumblr ízelítő

Utazás

Korábbi cikkünkben olyan instagram felhasználókat gyűjtöttünk össze nektek, akik utazásaik során a világ minden pontján megfordulnak, és eközben gyönyörű fotókkal dokumentálják kalandjaikat. Most nyolc olyan Tumblr oldalt mutatunk be nektek, melyek nézegetése már önmagában felér egy utazással! Ha pedig ez sem elég, és megjön a kedved, hogy Te magad indulj el világot látni, ne habozz tovább!

Az igazi öröm az, amit megoszthatsz - Miért jobb valakivel együtt utazni, mint egyedül?

Utazás

Hanka és Róna egy életreszóló barátságot kötött Ázsiában tett közös utazásuk során. Történetük azért izgalmas, mert alig ismerték egymást, csupán kollégák voltak. Hasonló gondolataik az utazásról összehozták őket, és kilenc hetes utat tettek meg közösen, érintve Kambodzsát, Thaiföldet és Vietnámot. Már sokat írtunk arról, hogy egyedül utazni hatalmas önismereti túra. Hankáéknak szerencséjük volt és megtalálták egymásban a tökéletes utazó partnert. Olvassátok el Hankával készített interjúnkat, aztán nincs más hátra, mint végiggondolni van-e olyan ismerősötök, akivel megosztanátok egy életreszóló élményt!

Vegyél ki egy év szabadságot az egyetem alatt! Ötletek “gap year”-re

Munka

Korábban már írtunk a gap year (az egyetemi évek előtti/alatti/utáni "egy éves kihagyás”) adta lehetőségekről, most igyekszünk még több ötletet bemutatni nektek ezzel kapcsolatban! Bármikor is vágsz bele, mindenképpen érdemes az alábbi tippek közül csemegézni. Fantasztikus élményekben lehet részed, ráadásul mindez még az önéletrajzodban is nagyszerűen mutat majd!

Inspirálódj világutazók képeivel! - Nyolc kalandor, akiket érdemes követni

Utazás

Összeállítottunk nektek egy listát nyolc olyan instagram felhasználóról, akik utazásaikon készült szebbnél szebb fotóikat rendszeresen megosztják a világgal. Mindenképp érdemes követni őket és kalandjaikat, ugyanis hasonló álmokat dédelgető olvasóink számára ennél jobb inspiráció nincs is. Természetesen ez egy szubjektív lista, de rajtuk keresztük még rengeteg további hasonló felhasználót is elérhettek. Kezdődjön az utazás!

Utazz egyedül, hogy megismerhesd önmagad

Utazás

Caroline Amerikában él és már 25 éves korára sikerült elhelyezkednie egy remek munkahelyen, mint marketinges és PR szakértő. Valami mégis hiányzott az életéből, nem érezte jól magát a bőrében, ezért úgy döntött elindul felfedezni a világot. Egyedül. De miért is olyan jó egyedül utazni? A következőkben arról olvashattok, miért is volt meghatározó élmény az a tíz hét, amit Caroline egyedül töltött, miközben felfedezte Európát. Ha nektek is megjön a kedvetek egy kis környezetváltozáshoz, ne habozzatok belevágni.

Szívesen körbeutaznád a világot? Akkor ezeken az eseményeken ott kell lenned!

Utazás

Izgalmas időszaknak nézünk elébe, ugyanis több magyar világutazó is hazatért a nyár végére. Még jobb hír, hogy hamarosan előadásokat is tartanak, melyeknek mi más lenne a témája mint az utazás. Mindenképp érdemes meglátogatni egy-egy előadást, ha nagyobb utazáson töröd a fejed, de még nem tudod, hogyan is kezdj hozzá, és tanácsokra, valamint bátorító történetekre van szükséged.

Az alapjövedelem ötlete zsákutca, vagy ez lehet a jövő? Erre keresi a választ egy holland kutatás

Munka

Nincs egy hónapja, hogy felröppent a hír, miszerint a finn kormány a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését tervezi. A kormányprogramban a vállalás csupán egy mondatban jelenik meg: ”Az alapjövedelem-kísérlet megvalósítása”. Míg Finnországban egyelőre ez csak ötletként merült fel, Utrechtben a helyi egyetemmel együttműködve próbára teszik az elképzelést.

Ennél jobb reklámja még nem volt Budapestnek!

Itthon

Anthony Bourdain, a CNN-en futó “Parts unknown” sorozatában kevésbé ismert városokba kalauzolja el nézőit, és nemrég épp Budapesten forgatott csapatával. A műsorban fontos szerepet kap a gasztronómia, hisz maga Bourdain is séf, ugyanakkor igyekszik több szemszögből bemutatni az adott várost. Európai helyszíneken eddig alig tett látogatást, így igazán megtisztelő, hogy legutóbb Budapest is belekerült a milliók által nézett CNN műsorba.

Külföldi fesztiváltippek a nyár második felére

Utazás

Már javában tombol a nyár, de ne aggódjatok, még bőven van idő a kikapcsolódásra. Összeállítottunk nektek egy szuper listát a legkülönbözőbb külföldi fesztiválokból, ha kedvet kaptok valamelyikhez, még nem késő nekivágni!

Egy világutazó lány titkai, érzései és történetei - Interjú a sárga ruhás lánnyal

Utazás

Rita több mint fél éve indult világkörüli útjára, most épp Indonéziában tartózkodik és Ázsiát fedezi fel, de ki tudja mit hoz a jövő. Igazi ‘élj a mának’ mentaliással fantasztikus kalandokban van része, melyekről blogot is ír, ahol tapasztalatairól, élményeiről és utazási tippjeiről olvashattok. Interjúnkból kiderül, miért érdemes belevágni egy ilyen véget nem érő utazásba, valamint Ritát és az ő nem mindennapi filozófiáját is megismerhetitek egy kicsit közelebbről.

Találd meg a hozzád illő várost! - Bécs

Munka

Külföldre szeretnél költözni, munkát vállalni vagy tanulni? Mielőtt végleges döntést hoznál, érdemes egy pár napra ellátogatni a kiszemelt városba körülnézni, ugyanis nagyjából egy hét ott-tartózkodás elegendő lehet ahhoz, hogy megérezd a város lüktetését, hangulatát illetve hogy az ottani légkör megfelelő-e a te habitusodnak.

Turista vízum kisokos! Hova, mennyiért, hogyan...?

Utazás

Itt a nyár, egyre többen terveznek utazni távoli helyekre is, úgyhogy összeszedtük a népszerű úticélok vízuminformációit. Hol igényelhető, milyen különleges szabályok vannak érvényben? Egyáltalán mennyibe kerül? Ha benned is hasonló kérdések kavarognak, akkor ne aggódj, segítünk!

Tíz nagyszerű tipp, amivel egyszerűbbé válik a nyelvtanulás!

Tanulás

Ma már alapvető legalább egy idegennyelv ismerete, de minél többet sajátítunk el, annál egyszerűbb boldogulni az egyetemen, és könnyebb munkát is találni, főleg külföldön. Matthew Youlden kilenc nyelven beszél folyékonyan, képes akár egy pillanat alatt egyik nyelvről a másikra váltani. Hogy mi a titka? A következő tíz tippből kiderül!

Kedvcsináló interjú egy életre szóló tapasztalathoz! Önkéntes munka Edinburgh-ban

Munka

Kata nemrég az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) projekt keretében egy évet töltött Edinburgh-ban. Hogy miért is olyan jó egy ilyen programra jelentkezni? Interjúnkból kiderül.

Újabb érdekes kutatási eredmény látott napvilágot a brit bevándorlásról!

Munka

Május 7-én esedékes Nagy-Britanniában a következő parlamenti választás, és ahogy már korábbi cikkeinkben megírtuk, nagy szerepet kap a választási programokban a bevándorlás kérdése. Egyre növekszik a letelepedni vágyók és munkát keresők száma az Egyesült királyságben, legalábbis ezt olvashatjuk mindenhol. Ám egy, az Oxfordi Egyetem végzett kutatás eredménye épp az ellenkezőjét állítja.

Találd meg a hozzád illő várost! - Szentpétervár

Munka

Mielőtt olyan nagy döntést hoznánk, hogy valamerre külföldön kezdünk el dolgozni, esetleg tanulni, érdemes egy pár napra ellátogatni a kiszemelt városba körülnézni. Körübelül egy hét ottartózkodás elegendő lehet ahhoz, hogy megérezd a város lüktetését, illetve hogy az ottani hangulat megfelelő-e a te habitusodnak. Sorozatunkban olyanokkal beszélgetünk, akik az adott városban élnek, így igazi bennfentes információkat tudhatunk meg tőlük.

<< < 1 - 19 / 23 > >>
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.