szerző fényképe Charlotte

Akik New Yorkba mentek, avagy mit ér meg New York? I. rész

Munka

Korábban már láthattatok hasonló videót Dubajjal, Ausztriával, Londonnal és Brüsszellel kapcsolatban. A lenti videóban pedig kis betekintést kaphattok New Yorkkal kapcsolatban.

Városok, ahol jó diáknak lenni

Tanulás

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Miért pont Fülöp-szigetek?

Utazás

Az elmúlt évek során egyre kedveltebb turisztikai célállomásnak számít Délkelet-Ázsia, azon belül is a Fülöp-szigetek; még akkor is, ha a kijutás továbbra is nagyon költséges magyar viszonylatban. Hogy miért is van ekkora sikere a szigetállamnak?

A német kivándorlókról - mert ilyen is létezik!

Munka

Egyre kevésbé lepődünk meg azon, hogy Magyarországot nagy számban hagyják el a lakosai egy tőlünk nyugatabbra levő ország bérezéséért vagy oktatási rendszeréért. Arról viszont keveset hallani, hogy az egyik legkedveltebb célállomásként szolgáló Németországban - részben - hasonló helyzet áll fenn.

Kiemelkedően sikeres volt 2014-ben a magyar turizmus!

Itthon

Az elmúlt év igencsak jól sikerült, legalábbis az itthoni turizmus valamennyi ágazatánál, ez igazolódott be a nemrég összesített adatok alapján. Melyik országból érkeztek a legtöbben? Mennyi pénz folyt be a turizmusból?

Svédország, a nemi egyenlőség Mekkája

Munka

Svédország vezető toplistás helyen szerepel a nemi egyenlőségre való törekvésben. Szilárd meggyőződésük, hogy a férfiaknak és a nőknek meg kell osztaniuk a hatalmat, legyen szó családról, vezetői pozícióról vagy államigazgatásról. Ennek szellemében a nemi diszkrimináció is csak csekély százalékban van jelen; s ezt támasztják alá az éves felmérések is, amiket elemezve találunk területeket, ahol csökkenés tapasztalható. Mindettől függetlenül, az ország kiválóan teljesít; persze sokat nyom a latba a skandináv jóléti modell is.

Nem csak a magyarok vándorolnak be nagy számban az Egyesült Királyságba!

Munka

Az Egyesült Királyság az egyik legkedveltebb célállomás a kivándorlók számára, de nem csak a magyar külföldre költözőknek kívánatos a helyszín. Évről évre rengetegen érkeznek az országba, első sorban az Európai Unió tagállamaiból, de azért jópáran távolabbról is!

A finn oktatási rendszer sikerének titka

Tanulás

Finnország iskoláiban az oktatás a számunkra megszokottól eltérően működik. Az ottani rendszer lazább, s ez a felmérések szerint csak javítja az oktatás színvonalán. Mindez az összes oktatási intézményre érvényes, aminek következtében még csak olyan sincs, hogy jó vagy rossz iskola. Minden tanintézmény ugyanannyira jó, legyen az a főváros bármely kerületében vagy távolabb vidéken!

Egy történet arról, hogyan változtat meg a külföldre költözés

Munka

Csak egy tanulmányi útként kezdődik, esetleg a jobb pénzkereseti lehetőség gondolatával, de végül sokan hosszú időre vagy akár örökké külföldön kötnek ki. Aztán az életet élve, egyszer csak azt vesszük észre, hogy azok, akiket ismersz furcsán néznek rád, azt mondva, hogy „megváltoztál!”

Mi az Erasmus+? És miért jó külföldön tanulni?

Tanulás

Itt az Erasmus+! Egy meglévő kapu, ami most szélesebbre tárja szárnyait, így engedve, hogy a hallgatók több tapasztalatot szerezhessenek! Hogy hogyan?

Tanulj külföldön, mégis otthon, INGYEN!

Tanulás

Összefoglaltuk nektek a legjobb online felsőoktatással foglalkozó oldalakat, és hogy miket is lehet ott tanulni. Híres, jó nevű külföldi egyetemeken lehet komoly képesítéseket szerezni, legyen az a világ bármely pontján, s mindezt otthonról!

A világ legfurcsább ételei - első megálló: Európa

Utazás

Tagadhatatlan tény, miszerint vannak olyan ételek világszerte, amiket csak egy adott nemzet képes megérteni és megenni mindenféle különösebb viszolygás nélkül. De még mielőtt kontinensekre utaznánk a gasztronómiában, hogy megnézzük mik is ezek, kicsit nézzünk szét Európában!

Karácsonyi vásárok itthon

Itthon

Ha esetleg valamilyen oknál fogva nem tudsz külföldre utazni, hogy az ottani karácsonyi vásárok egyikét meglátogasd és ott hangolódj rá az ünnepekre, akkor itt olvashatsz pár itthoni bazárról, ahol érdemes körülnézni.

10+1 karácsonyi vásár külföldön, amit érdemes megnézni

Utazás

Továbbra is megéri utazni a téli hidegben, legfőképpen a karácsony előtti időszakban, ugyanis Európa szinte összes városában megjelennek a szebbnél szebb karácsonyi vásárok. A legelbűvölőbbekről, amik láttán eluralkodik rajtad a karácsonyi hangulat, itt olvashatsz!

Farsang velencei módra

Utazás

Színes maszkabál a hidak városában! Talán ez az első mondat, ami az eszünkbe juthat, a velencei karnevál nevének hallatán. A késő 11. század óta megrendezésre kerülő parádét minden évben rengeteg turista és olasz látogatja meg. De pontosan miért a felhajtás és hogyan is működik?

A világ és Európa legjobb repülőterei

Utazás

Repülőtéren alvás vagy hosszas várakozás. Kellemetlen érzéssel töltötte el ez a két szó? Vannak országok, ahol ettől a kellemetlen érzéstől megszabadulva, nyugodtan hajthatjuk fejünket álomra; ha ezt mégsem szeretnénk, akkor is van mivel elütni az időt.

Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.