Interjúk

Fotós vagyok Londonban

Következő interjúalanyunk Gabriella, egyike annak a több ezer magyarnak, aki az elmúlt pár évben úgy döntött szerencsét próbál az angol fővárosban. A 33 éves Gabival a „London (és környéke) Magyarok” facebook csoporton keresztül ismerkedtem meg, és volt olyan kedves, hogy segített nekünk a következő írásunk elkészítésében.

Mikor és miért költöztél ki Londonba?

2011 június 3.-án érkeztem Londonba. Budapesten a 13. kerületben éltem, a belvárosban voltam fotósa/menedzsere egy fotóstúdiónak és mellette rendezvényeken is fotóztam-videóztam. Vizuális kommunikáció és média szakon tanultam, de nem fejeztem be az egyetemet, inkább tanfolyamokat és workshopokat végeztem különböző témákban a fotózáson belül.

Aztán felszámoltam az otthoni életem es egy bőrönddel nekivágtam. Hogy miért? Eszem ágában sem volt tovább a süllyedő hajón (Magyarországon) maradni. A világválság után Madagaszkárra kaptam szerződést, egy évre kellett volna a Nyugat-Afrika partjainál fekvő szigetre költöznöm, hogy segédkezzek egy új kínai kereskedelmi központ létrehozásában, de nem fogadtam el az ajánlatot. Inkább egy londoni magyar barátom után jöttem ki szerencsét próbálni.

Jó döntés volt, nem bántam meg. Szeretem a nagyvárosi nyüzsgést.

Mivel foglalkozol odakint?

Vizuális kommunikációval foglalkozom, fotó és videó készítéssel, szerkesztéssel. 2012-ben alapítottam egy céget, amely a Visual Playground Limited Company nevet viseli. Rendezvényeken fotózom, valamint fotóstúdióban készítek reklámanyagokat illetve portfoliókat, de videoklipeket és kisfilmeket is forgatunk.

Külföldre mentem - londoni magyarok

London melyik részén laksz? Hol érdemes lakások után nézelődni, ha Londonba készülök?

Kelet Londonban lakom, közel az Olimpiai faluhoz, bevásárlóközpontokhoz, London egyik legszínesebb részen. Jelenlegi lakhelyemet a londoni magyarok körökben népszerű www.londoniapro.co.uk oldalon találtam.

Néhány hasznos link meg lakást keresőknek: www.londonimagyarok.hu = róluk nem sok jót tudok mondani, régóta foglalkoznak szálláshelyek kiadásával, sajnos a mennyiség a minőség rovására megy.. Avagy a http://www.magyaroklondonban.com/ illetve a http://www.iranylondon.hu/

Személy szerint én nem javasolnám magyaroktól ingatlant bérelni, külföldi oldalak közül pedig ezeket ajánlanám:

https://www.spareroom.co.uk/
http://uk.easyroommate.com/
http://www.moveflat.co.uk/
http://www.rightmove.co.uk/property-to-rent/London.html

A nadrágszíjat jó erősen fel kell kötni, mert a lakásbérleti díjak rendkívül magasak, akár ötszöröse is lehet a Magyarországon megszokotthoz képest.

Külföldre mentem - londoni magyarok

Te milyen úton-módon jutottál ki Londonba? Milyen adminisztratív ügyeket kell intézni a kiköltözéshez, ha mondjuk ma úgy döntök, hogy holnaptól Londonban szeretnék élni?

A Wizzair egyik járatával érkeztem. Adminisztratív ügyek szempontjából első körben volt a National Insurance Number interjú, ami az angol adószám megszerzése tulajdonképpen. Utána jött a személyi bankszámla nyitása, aztán pedig a magyar jogosítványomat cseréltem driving licence-re.

National Insurance interjúra való jelentkezés lehetőségei:

http://www.nationalinsurance.uk.com/
http://www.ni-apply.org.uk/
https://ni-apply.co.uk/

Minden információ megtalálható az ügyintézésről itt: http://www.hmrc.gov.uk/ni/

Bankszámlanyitás szinte bármelyik banknál egyetlen útlevéllel lehetséges, csak a londoni tartózkodási cím hivatalos dokumentuma szükséges.

Jogosítvány csere a https://www.dvla-driving-licence.co.uk/ oldalon online formában, vagy minden postán található kitölthető formanyomtatvány, amit vissza kell küldeni a közlekedési hatósághoz.

Minden egyéb hivatalos ügyet a lakóhely szerinti counci-nál (önkormányzat) kell intézni, amit mindenki a lakóhelye szerint tud megtalálni pontos címmel es ügyintézési idővel az interneten.

Nem kezd lassan London megtelni? Vannak még munkalehetőségek a városban? Kinek érdemes szerinted odaköltözni?

Olyan szerintem nem létezik, hogy egy város megtelik. Folyamatos fluktuáció van, sokan csak meghatározott időre jönnek, majd hazamennek. Természetesen vannak munkalehetőségek a városban bevándorlók számára, hiszen köztudott, hogy a britek nemigen szeretnek bizonyos munkakörökben dolgozni, így teret adnak annak, aki hajlandó dolgozni kiszolgáló személyzetként.

Az IT-s bankszektor, biztonságtechnika és szépségipar területei, valamint a szakmunka, pl. karbantartási munkák, amelyekben van lehetőség elhelyezkedni.

Külföldre mentem - londoni magyarok

Tudsz ajánlani pár londoni álláskereső oldalt, ahol érdemes nézelődni a londoni munkára vágyóknak?

http://www.totaljobs.com/
http://www.indeed.co.uk/
http://www.londonjobs.co.uk/
http://www.reed.co.uk/jobs/london

Milyen fizetésekre lehet számítani odakint? Ez milyen arányban van az általános kiadásokkal, megélhetéssel.

A minimálbér kb. £7 ami kb. 2500 Ft/óra. Szakmunkásként £8-10 ami kb. 3000-3500 Ft/óra. A szállás és a közlekedés költségei rúgnak a legmagasabbra. Tévhit, hogy az ételek ára magas. Aki dolgozik, az meg is él Londonban. Rengeteg továbbfejlődéshez alkalmas ingyenes képzést indítanak állami támogatással. Szerintem a fejlődés mindenki saját szorgalmon múlik.

Ha valaki lakást szeretne bérelni akkor azzal kell számolni, hogy egy egyágyas szoba kb. £65-90/hét közt mozog, egy dupla ágyas szoba £80-200/hét körül bérelhető. Hetente van fizetés, és beköltözéskor kauciót kell lerakni.

A közlekedés árairól információ itt található, ez a londoni közlekedési vállalat oldala itt nemcsak a jegyek árairól lehet informálódni, hanem tájékoztatnak az útlezárásokról, javításokról is:
http://www.tfl.gov.uk/tickets/fares-2014/29089.aspx

Hogyan fogadják a bevándorlókat?

Jól fogadják a bevándorlókat, mivel Londonban kb. 85 %-a bevándorló! Én úgy tapasztalom, hogy a született britek nem a fővárosban élnek.

Külföldre mentem - londoni magyarok

Mennyire tartod a kapcsolatot a Londonban élő többi magyarral? Mennyire összetartó ez a csoport?

Az elején meg nagyon lelkesen kerestem a kontaktot magyarokkal, ez mára jelentősen csökkent. Szerintem az összetartás annyira nem jellemző a magyarokra, én csak egy kis csoporttal tartom a kapcsolatot. A baráti társaságom és üzletfeleim is inkább idegen ajkúak.

Vannak olyan helyek, ahová gyakran járnak magyarok Londonban? Gondolom vannak kifejezetten magyaroknak szóló szórakozóhelyek, boltok, kulturális egységek. Ezekről tudsz mesélni és példát mondani? Ha én mondjuk turista vagyok és magyar emberekkel szeretnék találkozni, hova menjek?

Van néhány rendezvényszervező, akiknek fő célja magyar előadókat kihozni ide és természetesen vannak magyar bulik is. Facebook csoportokon keresztül lehet feliratkozni a hírfolyamra.
https://www.facebook.com/magyarbulilondon?fref=ts

A város élhetőségi szempontból szerinted mennyivel jobb vagy rosszabb, mint Budapestnél?

London összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Budapest, így az utazási idő megsokszorozódik. Ha a város egyik végéről a másikba kell menned és onnan vissza, akkor készülj rá, hogy egy fel napod elmegy. London automatizált, így nem kell hosszú perceket sorban állással bajlódni, gépek segítenek a közlekedésben is. Véleményem szerint a két város közti különbség minimum 30 évnyi eltérés, annak ellenére, hogy még 2000 km különbség sincs köztük. Voksomat élhetőség szempontjából Londonra adom.

Hogyan értékeled a kint eltöltött időt? Mi az, amiben pozitívan változott az életed, és mi az, amiben negatívan?

Remekül megtanultam érteni a különböző nyelvjárásokat, megtanultam több ország ételeit elkészíteni, remek szakmai referenciákat szereztem és igazi metropolita vált belőlem. Pénzügyileg pedig már megengedhetek magamnak utazásokat, programokat.

Gondolkodsz azon, hogy hazaköltözöl valamikor? A környezetedben élő magyarok hogyan vélekednek a hazaköltözésről?

Az időjárási viszonyokat leszámítva nagyon boldog vagyok itt, és eszem ágában sincs visszaköltözni Magyarországra. Sokan hazavágynak, ennek oka legtöbbször, hogy a család másik fele otthon maradt. Én nem megyek vissza, talán inkább egy másik országot próbálok majd ki...

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.