Hol szerezhetünk könnyen állampolgárságot?

Ha egyik reggel arra ébrednél, hogy azonnal új vagy második állampolgárságra lenne szükséged, vagy csak annyi pénzed van, ami felett már „jó ha van” egy új útlevél a fiókban, ne keresgélj tovább. Összeszedtük, hogy hol lehet a legegyszerűbben, az országból származó rokonok, felmenők illetve az ott élő kormánytisztviselők megvesztegetése nélkül – azaz legálisan – állampolgársághoz jutni.

Dominikai Köztársaság

Dominikai köztársaság
© Christopher Elison

A Karib-térség egyik legszegényebb állama lélegzetelállító strandjai mellett az egyik legolcsóbb állampolgárság szerzési lehetőséget kínálja.

Egyedülálló jelentkezőként mindössze egy 100.000 dollár értékben kell egyszeri, vissza nem térítendő befektetést végrehajtanunk a kormányzat által kijelölt szektorok egyikében (iskolaépítés, kórház felújítás, stadionépítés!, stb.) Egy négytagú család (két 18 alatt gyerkőccel) kedvezményes, 200.000 dolláros áron is hozzájuthat áhított dominikai útleveléhez.

Ehhez pluszban 1.000 dollár „jelentkezési díj” és kérelmezőnkét 765 dollár ügyintézési díj járul hozzá.

Saint Christopher és Nevis Államszövetség

Saint Christopher és Nevis Államszövetség
© jthetzel

Ismertebb nevén St. Kitts és Nevis a Kis-Antillákhoz tartozó két vulkanikus eredetű szigeten található, az Amerikák legkisebb államalakulata. A térségben az egyik első, európaiak által kolonizált sziget, a Brit koronától való függetlenedését azonban csak 1983-ban, a régióban utolsóként érte el. A szigetek kormánya a világon elsőként 1984-ben vezette be „befektetői-állampolgárság” programját.

Kétféle befektetési lehetőséggel lehetünk e gyönyörű karibi sziget teljes jogú állampolgárai: minimum 400.000 USD értékben vásárolunk ingatlant (amelyet öt év múlva értékesíthetünk) a kijelölt ingatlanfejlesztőktől illetve a SIDF (Cukoripari Diverzifikációs Alap – a szigetek gazdaságának egyik legfontosabb szereplője a cukoripar) egyszeri, 250.000 USD összegű támogatásával. Egyéb ügyintézési költségként, mindkét esetben, mindössze 11.500 dollárt kell befizetnünk.

Kanada

Kanada állampolgárság
© s.yume

Az észak-amerikai állam befektetői programja valószínűleg a legnépszerűbb a világon, annak ellenére hogy egyáltalán nem olcsó mulatság. Bizonyítanunk kell legalább 2 éves üzleti menedzsment területén szerzett tapasztalatot, 1.600.000 kanadai dollár megtakarítást és egy 800.000 dollár összértékű beruházást az ország egyik kijelölt tartományában.

A program népszerűségét mutatja, hogy egy 2011-es cikk szerint 22.500 jelentkező, összesen több mint 9 milliárd befektetésre váró kanadai dollárral a „zsebében” várakozott, mivel az illetékes hatóságok mindössze évi 2.000 kérelmet tudtak elbírálni.

Brazília

Brazília állampolgárság
© Thomás

Egy olcsóbb megoldás jelenthet a brazil állampolgárság megszerzése. Ehhez mindössze brazil házastárssal vagy gyerekkel kell rendelkeznünk. Az egyik legkézenfekvőbb megoldás az örökbefogadás, amely hosszútávon kifizetődőbb lehet egy karibi ingatlannál. (Persze ezzel most nem azt mondom, hogy befektetési céllal fogadjunk örökbe gyerekeket, de talán többet teszünk az emberiségért mintha golfpályát építünk Nevis-en.)

Sealand Hercegség

Sealand Hercegség
© octal

Sealand mikronemzet egy Anglia kelti partjaitól 10 kilométerre, egy kilencszer huszonhárom méter alapterületű mesterséges szigeten található. A britek egy esetleges a német légitámadások elhárítása érdekében a második világháború alatt több bázist is létesítettek az Északi-tengeren. Az egyik ilyen építményt, a Roughs Tower nevű erődöt 1967-ben Roy Bates családja és barátai közreműködésével elfoglalta és kikiáltotta saját országát, melyet a föld egyetlen más országa sem ismert el azóta. Ez a tény azonban nem akadályozta meg az uralkodó családot abban, hogy útleveleket, bélyegeket és pénzérméket adjon ki.

1997-ben a Bates család az összes kiadott Sealandi útlevelet visszavonta mivel a piacot valósággal elárasztották a hamisítványok (becslések szerint 150.000 volt forgalomban). Igaz útlevelet ma már nem, de nemesi címet 29 fonttól (grófi rangot 199 fontért), egy személyi igazolványt pedig 25 fontért (azaz 40 dollárét) vásárolhatunk. Igaz ezzel maximum egy Bissau-guineai határőrt vagy egy kőbányai BKV ellenőrt tudnánk némileg összezavarni.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.