Önkéntes

Külföldi munkalehetőség fiataloknak, több százezer forint támogatással? Van ilyen!

A cím magáért beszél, de azért fejtsük ki bővebben miről is van szó. „Több százezer forintot kaphat a költözésre, utazásra és akár nyelvtanfolyamra, ha még nem múlt el 30 és külföldön szeretne dolgozni. Csak adjon be egy épkézláb jelentkezést...” ahogyan az Index.hu fogalmaz.

Kedves olvasó, ha még nem ismerte, most bemutatjuk, „Az első EURES-állásod” projektet. A program az EU tagállamok munkavállalói számára jött létre a külföldi munkavállalás megkönnyítésének és fellendítésének céljából. Mostanáig mintegy 5000 személy elhelyezkedését támogatta EU-szerte, Magyarországról eddig 45-en jelentkeztek (egyelőre senki nem kapott még állást közülük) Olaszországból majdnem 4000-en, Spanyolországból pedig 1300-an vettek edddig részt a programban, ami 2012-ben indult útnak.

EUs támogatás
© Tax Credits

Támogatást és szakmai segítséget igényelhet, aki:

  • 18-30 év közötti EU állampolgár és egy másik EU tagállamban vállalna munkát
  • legalább fél évig tartó állásra jelentkezik
  • beszél angolul vagy az adott ország nyelvén

Támogatási fajták:

  • támogatás a kereslet és a kínálat összeegyeztetéséhez, valamint munkaközvetítési támogatás
  • anyagi segítség az állásinterjún való részvétel céljából tett utazási költségeinek és/vagy a munkavállalás céljából történő külföldre költözésköltségeinek fedezése céljából
  • képzési támogatás (nyelvtanulás vagy a szociális készségek fejlesztése)

Bárki pályázhat, vannak akár képzettséget nem igénylő állások is. Fontos, hogy legalább angolul meg tudjunk szólalni, vagy ismerjük a célország nyelvét.

Fontos linkek:

Sok izgalmas és érdekes állást találhatunk az oldalon, mint például: reggeli felügyelő (breakfast supervisor), masszázs terapeuta, kamera tanácsadó.

Érdemes feltöltenünk az önéletrajzunkat, hiszen ha profilunk megegyezik a keresett pozícióval, felveszik velünk a kapcsolatot, rövid beszélgetés után pedig kitalálják, melyik partnercéget érdekelhetjük. Természetesen akár saját magunk is vadászhatunk ajánlatokra. Csalókkal itt is találkozhatunk, bár igyekeznek kiszűrni a nem kívánatos elemeket, de jobb félni, mint megijedni!

Mindenkinek sok sikert kívánunk a lehetőséghez!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.