Viva Tenerife

Au Pair élet Tenerifén

Korábban már olvashattatok cikkeket tenerifei munkavállalással kapcsolatban, amiket egy volt kolléganőnk, Dalma írt. Az én beszámolóm az itteni au pair életet igyekszik bemutatni az érdeklődőknek.

Amikor tavaly megszületett az ötlet, hogy Spanyolországban dolgozzak egy hónapot au pair-ként, három város jöhetett szóba: Palma de Mallorca, Barcelona és Santa Cruz de Tenerife. Mindegyik mágnesként vonzott, de végül Tenerife győzött. A Kanári-szigetek legnagyobbika, ami Marokkó partjaitól pár száz mérföldre húzódik, közelebb Afrikához, mint Európához. Ez a kis sziget kellően egzotikusnak tűnt.

Tavaly egy júliusi napon neki is álltam nyomozni, milyen lehetőségeim vannak. Hamar találtam egy Facebook csoportot, ahol posztoltam rövidke üzenetemet: ’Londonban élő magyar lány keres vendéglátó családot augusztusra.’ A válaszra nem kellett sokat várnom, tíz percen belül írt leendő vendéglátóm, akivel megegyeztünk egy másnapi Sype-beszélgetésben.

Úgy ültem le a megadott időpontban a webcamera elé, mint akinek az élete múlik ezen. Azonnal bevallottam, hogy nem beszélek spanyolul. Ez volt a legnagyobb félelmem: a nyelvtudás hiánya akadály lesz és már ugrott is a lehetőség. Felesleges volt aggódnom. A Skype-csevej meglehetősen rövidre sikerült, azonnal éreztük a kémiát. A szülők elmondták, azért szeretnének au pairt fogadni, hogy kislányuk gyakorolja az angolt.

Innentől kezdve semmi más nem érdekelt, csak hogy foglaljam a repjegyemet Santa Cruzba, Tenerife fővárosába, ahol leendő vendéglátó családom él. Ez gyorsan meg is történt, és következett az egy hónap várakozás. Bár imádok Londonban élni és dolgozni, a következő pár hétben nem tudtam másra gondolni, fél lábbal már Tenerifén voltam. Azonban úgy éreztem, a lehetőség bármelyik pillanatban elúszhat. A családdal egyszer-kétszer biztosítottuk egymást afelől, hogy továbbra is izgatottan várjuk a találkozás napját, ami csigalassúsággal közeledett.

„Ott vagyunk már?”

Életemben először jártam a Heathrow repülőtéren, ami várakozásaimat alul- vagy inkább felülmúlta. Piccadilly line-nal elérhető, ami nekem felettébb szimpatikus, nem kell külön jegyet foglalni buszra vagy vonatra, elég az Oyster kártya. Mivel Heathrow London legforgalmasabb reptere, óriási nyüzsgést és káoszt vártam. Ezzel ellentétben szerencsére nyugodt légkör fogadott, és még én sem tévedtem el, pedig könyörtelenül rosszul tájékozódom. A felszállás előtti lelkiállapotom említésre méltó, legszívesebben megöleltem volna örömömben a reptéri dolgozókat, akik a személyi igazolványomat és a beszállókártyámat ellenőrizték.

Elfoglaltam a repülőn a helyemet – volt akkora szerencsém, hogy ablak mellett üljek - és el is kezdődött a 4,5 órás utazás, mámoros állapotban. Azt hittem, hogy hozzám hasonlóan mindenki izgalomtól félrészegen fogja bámulni a tájat, de tévedtem. Főleg spanyolok utaztak, akik unottan beszélgettek, sőt többségük fél óra múlva már az igazak álmát aludta a bódító hőségben. Úgy tűnt, nem először utaznak a kacsa alakú kis szigetre. A kilátás pedig… tenger, spanyol és portugál szárazföld, majd órákon át az óceán, felhők, egy-egy repülő, és ami a legjobb volt az egészben: naplemente.

A megérkezés

Este 10-re értem Tenerife északi repterére. Nagyjából öt percet kellett várnom a családra, ami alatt negatív gondolatok tömkelege furakodott a fejembe: nem jönnek, vicc volt az egész, meggondolták magukat? Nem figyeltem az órát, mint kiderült, a vártnál kicsivel előbb landoltunk, valójában tehát nem késtek. A hét éves kislány rögtön megölelt, bűbájos volt! A szülők is imádnivalóak voltak, bepakoltunk az autóba és már robogtunk is Santa Cruz felé. Úgy éreztem, nagyon jó helyre kerültem.

Hazaérve gyorsan körbevezettek a házban, szerencsére nem csalódtam, sőt! Franciaágy, TV, íróasztal, forgószék, hatalmas szekrény, tükör és egy könyvespolc - tele angol és spanyol nyelvű könyvekkel - fogadott. A hálószobával szemben volt a saját fürdőszobám, a szülők és a kislány ugyanis egy másikat használtak.

Az első nap

A munkaidőm reggel 9-től délután 3-ig tartott - ha lehet ezt munkának nevezni. Az első napom így nézett ki: 9-kor felkeltünk a kislánnyal, reggeli Coco Pops, fogmosás, tonnányi naptej, napszemüveg, majd irány a város. Csodaszép parkok vannak Santa Cruzban, többek között a Parque Garcia Sanabria, dinnyeszerű kaktuszaival.

Már az első naptól kezdve teljesen egy hullámhosszon voltunk, mini idegenvezetőm nagyon élvezte, hogy megtaníthat egy-két szót spanyolul, bár leginkább angolul beszéltünk. Nem csak tündéri, de hihetetlenül intelligens kis fehérnépről van szó. Ebéd után a tikkasztó hőségben már nem mentünk sehova, maradt a könyvkukackodás és a játék. 3-kor megérkezett a hoszt anyuka, én innentől szabad voltam. Azonban felajánlották, hogy elvisznek a közeli Playa de las Teresitas strandra, ahol a vulkanikus sziget fekete kövei helyett szaharai homokkal borított a part. A nap végén csak egy kérdésem volt: nekem ezért komolyan fizetnek?

Az első héten a szabadidőm nagy részét a családdal töltöttem, ilyenkor éreztem és ők is éreztették, hogy ez nem munka. A későbbiekben is volt néhány délután és hétvége, amikor velük utaztam erre-arra. Elvittek többek között a sziget közepén terpeszkedő Teide hegyhez; La Lagunába, ahol meglepően hideg volt; és az északon található Playa de Benijo-ra. Utóbbinál akkor jártam, amikor meglehetősen szeles volt az idő, a vízi mentők épp akkor húzták fel a sárga zászlót a parton, ami fokozott óvatosságra int. Nem vagyok nagy kalandor, ha veszélyes helyzetekről van szó, így csak mellkasig mentem bele a vízbe. Az Atlanti-óceán hullámai azonban nem viccelnek, befelé visznek és lefelé húznak. Valahogy azért sikerült kievickélnem, de ha macska lennék, elmondhatnám, hogy egy életet elhasználtam a kilencből.

Hosszabbítás

Szeptemberben az iskolakezdés miatt változott a „beosztásom”; délután fél 3-kor indultam a kislányért az iskolába és este fél 8-8 körül végeztem. Az augusztus végi visszatérést ugyanis halasztottam. Egy hónap Tenerife nem volt elég, úgy éreztem, még nem tudnék visszamenni Londonba. A család pedig az igazi ’mi casa su casa’ életérzést reprezentálva marasztalt.

Új ismeretségek

A Facebook csoport, amin keresztül a vendéglátó családom felvette velem a kapcsolatot, arra is jó, hogy a környéken élő au pairekkel megtaláljuk egymást. Én egy német au pairrel találkoztam először. A Victoria’s Secret modell szépségű lánnyal nem volt nehéz összebarátkozni. Első utunk a már említett Teresitas strandra vezetett, ahol sikerült összehoznom életem legbrutálisabb leégését. Megtanultam, hogy a szaharai napsugarakat nem szabad alábecsülni, illetve hogy az aloe vera csodákra képes ilyen esetekben.

Augusztusban ez volt a délutáni program, minden nap ugyanaz a strand, napozás, olvasás és trécselés órákon át; péntek esténként pedig néhány epres mojito vagy tinto de verano, ami a Sangriához hasonló spanyol ital.

Az augusztusi strandolásokkal ellentétben, szeptemberben délelőttönként egyedül utaztam minden nap a Teresitas partra, ugyanis a német barátnőm nyár végén hazament. A magányosan eltöltött óráknak is megvolt a maga hangulata; zene, spanyol nyelvkönyv, fél kiló mangó és napozás.

Nem maradtam sokáig társaság nélkül; felvettem a kapcsolatot többek között francia és angol au pairekkel, továbbá egy belga úriemberrel is összehozott a sors. A szeptember hihetetlenül jól telt velük. Munkaidőmnek köszönhetően nem kellett korán kelnem, így hétköznaponként este 8 után is tudtam programokat szervezni frissen verbuvált baráti körömmel. Ilyenkor moziba mentünk vagy csak a városban sétáltunk. Péntekenként általában santa cruzi mojitózós - táncolós bulikban kötöttünk ki, szombaton és vasárnap pedig jöhetett az utazás a sziget körül. Az utóbbi legjobb része, hogy szinte sosem terveztük meg, merre megyünk. Csak kisétáltunk a santa cruzi buszpályaudvarra, és random választottunk egy járatot. Ez a jó Tenerifében, nem lehet mellélőni. Gyönyörű helyekre jutottunk el, például Medanoba, ami mellett közvetlenül egy kisebb hegy húzódik, Montaña Roja. A csúcsról lélegzetelállító a naplemente. A sziget dél-nyugati részén található Cala de Las Tortugas part teknőseiről híresült el. Kellő türelem szükséges megfigyelésükhöz, én például kimaradtam a buliból, tekintve, hogy negyed óra után meguntam a búvárkodást; maradt a dagonyázás az öbölben.
Los Gigantes pedig a kedvenc helyem lett Tenerifén, képes voltam órákon át bámulni a mesébe illő hatalmas sziklákat.

Éjszakai élet

Szeptemberben néhány szombat este La Lagunában kötöttem ki; az egyetemi várost ősz elején megtöltik élettel a fiatalok. 3700 km ide vagy oda, a légkör félelmetesen hasonlít Budapest egyetemistáknak fenntartott poharazóira. Santa Cruzban is akadt néhány jó hely, itt azonban a biliárdozás és sörözés helyett inkább a mojito-iszogatós, reggelig táncolós mulatságok dívtak. Volt alkalmam részt venni egy születésnapi vacsorán is, ahol nem tudtam számon tartani a fogásokat, annyi volt. Tízen ültünk az alagsorban, és tízen egy nagy tálból dőzsöltünk tortilla de patata-tól kedve a mojo mártáson át a bizcocho tortáig még vagy húszféle ételt.

Az utolsó hétvége

Szeptember végén, a legutolsó szombatom délelőttjét a vendéglátó családommal töltöttem. Online foglaltak jegyet egy delfin- és bálnanéző hajótúrára, négy főnek 40 euróért. Tenerife legdélebbi részére mentünk, Las Galletas nevű városba (egyébként aprósüteményt jelent a galleta szó). A program kecsegtető volt: delfinnézés, majd arrébb tőlük, biztonságos helyen úszkálás az öbölben. Azt gondoltam, hajókázunk egy jót és ennyi, nem fogunk semmi érdekeset látni. Azonban már fél óra múlva jöttek a vízi emlősök, és nem is csak néhány eltévedt lélek, rengeteg palackorrú és gömbölyűfejű-delfin közelítette meg a hajót. (Bár delfin- és bálnalesnek van meghirdetve a túra, valójában e két faj látható ezen a környéken.)

A családdal töltött délelőtt után több órás utazás következett Los Gigantes-be, hogy aztán baráti társaságommal duplázzam az élményt; még egy delfintúra, erre helyben fizettünk 15 eurót fejenként. Amikor kiperdültek a vízből az első delfinek, valaki hangosan kiabálni kezdett: „Que bonito!” Azt gondoltam, az egyik utas „szenved” szépség túlcsordulásban. Mint később kiderült, a hajós személyzet egy tagja volt, aki ezt az utat naponta háromszor teszi meg. Nagyon romantikus, ahogy a delfinek követik a hajót és manővereznek az utasok gyönyörűségére, az ember azt is hihetné, hogy nekünk csinálják a cirkuszt. Valójában csak a hajó által keltett hullámokat élvezik ennyire. Kicsit arrébb lehetőség volt úszni, alattunk hat méteres mélységgel, majd a személyzet sirályetetéssel szórakoztatta a népet.

Habár az au pair élményemről akartam részletesebben beszámolni, azon kapom magam, hogy csak az utazásokról, új barátokról és az éjszakai életről írok. Azonban ha jobban belegondolunk, erről szól az au pairkedés ideális esetben. Az au pair nem fizetést, hanem heti zsebpénzt kap. Családtagként kezelik a vendéglátók, és tudják, hogy fő célja a nyelvtanulás, a város felfedezése, szokások és tradíciók megismerése, új barátok szerzése. Sokat lehet hallani az au pairek kizsákmányolásáról. Rengeteg család hasznot húz a vele egy fedél alatt élő fiatal lányból, takarítónőként, házvezetőnőként és egyben babysitterként alkalmazza. Asszertivitásunk csődöt mondhat, hiszen mégiscsak nagyon sebezhetővé tesz az, hogy egy idegen országban élünk egy idegen családdal. Spanyolországban azonban nem hallani ilyesmiről, nekem pedig a lehető legpozitívabb élményben volt részem. Így lett a tervezett egy hónapból kettő, augusztus helyett szeptember végén utaztam vissza Londonba. Az Afrikához közeli, leírhatatlan szépségű sziget bőven megér egy látogatást vagy akár egy hosszabb kint létet, amivel kapcsolatban remélem sikerült egy kis bátorítást és inspirációt nyújtanom.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.