Interjúk

Szubjektíven objektív szemmel - Peti saját története Skóciáról

Hogy miért éppen Skóciába megy az ember fia, ha annyi lehetőség van az Európán belüli szabad mozgásra? Miért akar valaki szinte ugyanolyan ügyfélszolgálatos munkát végezni Edinburgh-ban, mint amit maga mögött hagyott Magyarországon? Jöjjön szubjektíven objektív szemmel az én történetem.

A kezdetek kezdetén, 2014 januárjában, feladva egy kényelmesnek tetsző multis pozíciót, eldöntöttem: márpedig én is megpróbálom a határokon túl. Egyetemi éveim alatt kimaradt az Erasmus-félév(ek) élménye, így 24 éves fejjel kellő lendülettel vágtam bele egy külföldi kaland utáni vadászatba - ami alapvetően munkakeresést jelentett. A társadalomtudományi alapszakos végzettségem önmagában kevés lett volna, szerencsére az angolon kívül további két idegen nyelvet beszélek, s ezek már itthon is egyszerűvé tették a diplomaosztás utáni gyors elhelyezkedést. Budapesten másfél évet dolgoztam francia ügyfélszolgálaton, így értelemszerű volt, hogy más tapasztalatok híján ezen a vonalon tudom folytatni.


Az internet segítségével állást találni manapság nem kihívás. A magyar fejvadász-adásbázisokhoz hasonlóan számos nemzetközi álláshirdető-oldal létezik, így két hónapnyi Skype-interjúk és tesztek után egy gyors elhatározásból eredő jelentkezést követően végülis egy Edinburgh-i szolgáltatóközpont telefonos banki ügyfélszolgálatára nyertem felvételt: a sikeres pályázást következő heti kezdéssel nyertem el. Ez azt jelentette, hogy kedden megtudtam a hírt, hogy 6 nappal később kezdhetek már. Vasárnap délben érkeztem Edinburgh-ba, és azt hiszem az összes nehézségnek nevezhető pont közül ez volt a legkeményebb: előtte csupán egy alkalommal jártam a szigetországban, akkor is csak Közép-Angliában és Londonban. Skócia teljesen ismeretlen volt számomra, március utolsó előtti napján pedig az Északi-tenger partján fekvő főváros köddel, 6-7 °C-os hőmérséklettel és széllel fogadott. A legelső kérdésem az volt, hogy szél mellett hogyan lehetséges tejköd? A második: mi a fenét keresek én itt?



Egyetlen hétre foglaltam szállást egy hotelben, és a vasárnapi sokkot a másnap reggeli kezdés követte. A munkahelyem a város nyugati részén elterülő üzleti negyedben volt, a belvárostól nagyjából 20 percnyi tömegközlekedéssel. A világ egyik legnagyobb bankjának az európai, afrikai és közel-keleit régió vállalati hitelkártya-ügyfélszolgálatán kaptam munkát. 19 nyelvet támogattunk, kb 80-85-en dolgoztunk, 7/24-ben: vagyis összesen 4 különböző műszakban adtunk telefonos támogatást a legnagyobb cégeknél dolgozó hitelkártya-birtokosoknak. A munka szellemileg megerőltető nem, kimerítő annál inkább volt, ez volt az egyik oka annak, hogy félév után felmondtam. De erről még később szót ejtek.

Hat napba telt míg sikerült kiadó szobát találnom egy békés, kertvárosi negyedben; egy skót asszony és lánya adták ki a tetőterüket egy sorházban. A konyhát és fürdőszobát közösen használtuk, egyébként a szükséges privátszférám biztosított volt.

Nem elhanyagolható tény, hogy egyetlen ismerősöm sem volt, így tényleg a nulláról indítottam a kinti életemet. Szerencsére megfelelő kommunikációs képességekkel bírok, és hihetetlenül nemzetközi csapatban dolgozhattam, könnyen beilleszkedtem a környezetembe. A helyiek pedig nagyon barátságos, segítőkész emberek; a zord külső alatt érző szív lapul, hogy kicsit közhelyes legyen a megállapítás.

Úgy gondolom, nagyjából 3-4 hét telt el, mikorra lement az általam csak turista-szindrómának nevezett láz, azaz ennyi idő után már elkezdtem megszokni a helyet és tudatosult bennem, hogy nem csak egy vakáción vagyok, hanem valóban ott is élek.

A kollégáimtól rengeteg segítséget kaptam a szükséges ügyintézés területéhez: melyik banknál érdemes számlát nyitnom, hova kell mennem NHS-számot igényelnem, stb. Nyilván a csapat nemzetközisége is hozzájárult ahhoz, hogy hetente legalább egyszer munka után beültünk valahova, vagy részt vettünk valamilyen programon. Ez nem volt nehéz, tekintve, hogy Edinburgh minden év július és augusztus hónapjában a világ legnagyobb összművészeti fesztiválját rendezi több száz helyszínen. Ilyenkor a város félmilliós népessége is hirtelen megduplázódik. Egy nagyon összetartó közösség részese lehettem, barátokra leltem Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból vagy Finnországból. A munkahelyen nyoma sem volt egymás háta mögötti kibeszélésnek vagy irigykedésnek. Erre még ma is csak mint valami utópisztikus vízióra gondolok itthonról.

Sokszor hallottam és olvastam azt a panaszt, amivel általában a Brit-szigeteket illetik, miszerint ott folyamatosan rossz idő van: ködös, esős, szeles, tehát finoman szólva sem ideális az éghajlat. Nekem a legfurcsább élményem inkább az volt, hogy az időjárás nagyon gyorsan változhatott egy napon belül. És ha reggel köd volt, azt követhette szikrázó napsütés, majd délutánra eső-szél, és ismét napsütés. Számtalanszor elhangzott, hogy Skóciában 1 nap alatt akár 4 évszakot is megtapasztalhatunk, de talán az a néhány hónap amit kint töltöttem megtanított arra, hogy az eső nem ok arra, hogy a négy fal között maradjunk. Ehhez ma is tartom magam, és az égi áldás nem tud elriasztani semmitől.

skót táj szépsége a szomorúságában és zordságában rejlik. Nem mediterrán világ ez, nincsenek végtelen erdőségek sem, mégis megkapó a színek, a zöld már-már valószerűtlen árnyalataival játszó napfény, a kristálytiszta víz, és a felhők játéka. Ehhez társul a végtelen számú vár, kastély, az apró halászfalvak, és a tenger alkotta látkép. Skócia, a maga nevében egyedi szeglete a világnak, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell, aki nem szokványos napfény-tengerpart pihenésre vágyik.

Igazán megszerettem Kaledóniát, a büszke helyieket, és felemelő volt közelről látni, hogy 300 év után egy ország arról dönt, hogy tagja maradjon-e a részben általa alkotott államszövetségnek, az Egyesült Királyságnak. Összehasonlíthatlan az a szenvedélyes, racionális és valódi vitakampány, ami a függetlenségi népszavazást megelőzően zajlott, ahhoz képest, amiket eddig tapasztaltam. A hazajövetelem 10 nappal az igen szoros eredménnyel végződő, végül a brit unió egyben maradásával záruló referendum előtt történt.

És hogy miért tértem vissza Magyarországra?

Ősztinén szólva, nem a honvágy hozott haza, bár másfél-két hónap után ezek az érzések nyilván akaratlanul is előjönnek belőlünk. Az ügyfélszolgálatozást akkor már 2 éve csináltam, és tudom, hogy rengetegen gondolják azt, hogy mennyire cool és trendi dolog irodában dolgozni, és csak “szellemi” munkát végezni, de aki már csinálta ezt, az tényleg elhiszi, hogy mennyire fárasztó és degradáló egy idő után. Skóciában kényelmesen megéltem az ezért kapott kinti minimálbérből is, de ha kétszer ennyit fizetnek, akkor sem bírtam volna tovább. Szerettem volna jobban kibontakoztatni magamat, fejleszteni a képességeimet, amire egy ilyen pozíció semmilyen lehetőséget nem kínál. Talán nem voltam elég bátor ahhoz, hogy kipróbáljam magamat más területen, mint az irodai munka, és úgy gondoltam, hogy még egy szakmát szeretnék elsajátítani, a későbbi könnyebb munkakeresésemet segítve. Ehhez viszont muszáj volt hazajönnöm. Semmit nem bántam meg, de azt gondolom, nem ez volt az utolsó külföldi köröm.

Végezetül, a margón túlra:

Egy közép-dunántúli kisvárosból származom, teljesen átlagos családból, de nem tagadom, hogy nem volt szerencsém. Az általános iskolai cserkészkedés, valamint nyolc évnyi gimnázium alatt nem kevés élmény ért, mely arra buzdított, hogy nyelveket tanuljak, s akaratlanul is befogadóbbá tett a világ sokszínűségére a nemzetközi tapasztalatok korai megélése: az alkalmankénti egynapos utazások a környező államokba, gyerektáborok más európai országok fiataljaival, gimnáziumi utazások külföldi fesztiválokra, színesbőrű diákok elszállásolása a saját otthonunkban. Úgy gondolom, a fentiek, továbbá általában a kultúrának és a környezetünknek megismerése iránti érdeklődés mind-mind egy egészséges toleranciával és a szó legnemesebb értelmében nyitottsággal ruháznak fel minket.

Nem tudok semmilyen tanácsot adni azoknak akik szerencsét próbálnak egy másik országban, mindenkinek magának kell éreznie, hogy a megszerzett képességeivel, nyelvtudása birtokában meddig tud és szeretne eljutni. Mosogathatunk Bécsben, lehetünk dizájnerek Berlinben, pincérek Miamiban vagy brókerek a City-ben: ha Magyarországon sincs bennünk alapvető nyitottság a “más” felé, akkor még kevésbé fogjuk otton és jól érezni magunkat választott új hazánkban.


S bármennyire is közhelynek hangzik a következő gondolatom, remélem hasznos lehet sok menni/maradni tanakodónak, vagy már távollévőnek. Személyes tapasztalatomból mondhatom, hogy bizonyos élethelyzeteken nem tudunk változtatni azáltal, hogy áttesszük székhelyünket egy másik országba. Ha nem vagyunk tisztában önmagunkkal, nem próbáljuk meglátni, megfigyelni a saját helyzetünket, kitűzve perspektívákat a jövőnkkel kapcsolatban, akkor ezeket a hátunkon cipelve, magunkkal költöztetjük Magyarországon kívülre is, és egy szép napon érezni fogjuk a súlyukat. A problémák nem attól fognak megoldódni, hogy elmegyünk itthonról. Ezzel szemben, ha egészséges öntudatunk van, rendezett magánélettel és nyugodt mentális állapottal indulunk, akkor bárhol is töltjük az életünkből a következő 6 hónapot, évet, évtizedet, emelt fővel és vidáman tekinthetünk a lehetőségekkel teli jövő felé.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.