Viva Tenerife

Így lett rémálom a külföldi álommunkámból

Ha mélyen belegondolok, már gyerekkoromban is imádtam a képeket és a fotózást, de valahogy ezt mindig figyelmen kívül hagytam. A kintlétem alatt sokkal közelebb kerültem önmagamhoz és rájöttem, hogy a fotózás az, ami igazán érdekel. Ezt szeretném csinálni egy életen át.

Pár hónapra rá, hogy kiköltöztem Tenerifére, vettem egy használt tükörreflexes fénylépezőgépet és rengeteget olvastam az interneten a témával kapcsolatban. Beszereztem egy Photoshop-ot is a laptopomra és elkezdtem tanulmányozni, majd feladtam egy hirdetést, hogy modelleket keresek és teljesen ingyen vállalok fotózásokat, cserébe a képeket megszerkesztve odaajándékozom. Mindezt gyakorlás céljából. 

Legnagyobb meglepetésemre rengetegen jelentkeztek, fiúk, lányok, családok, párok. Az első fotómodellem egy 31 éves román fiú volt. Bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogy elképzeltem. Azt se tudtam, hogy kezdjünk hozzá... Milyen pózba állítsam be és egyáltalán, hogy adjak utasításokat erre vonatkozóan. De később teljesen elégedett voltam a képeket elnézve. A fotózásban teljesen magamra találtam és egyértelművé vált, hogy ez az amit szeretnék csinálni életem végéig. De azt még nem láttam tisztán, hogy tudnék ebből meg is élni.

Tenerife fotózás

Pár hónapra rá, hogy megvettem a gépet egy olasz barátom szólt, hogy létezik egy facebook csoport a tenerifei olaszoknak és épp fotóst keresnek egy szállodába.

Miért nem próbálod meg? - kérdezte. Megpróbáltam. Kiderült, hogy egy olasz fotográfus már évek óta hotelekben dolgozik csapatokkal és most két hotelt kibérelt Tenerifén és itt folytatja a továbbiakban, de még hiányzott egy fő a csapatához. Elmondta, hogy én lennék az egyetlen magyar, a többiek olaszok és beavatott nagy vonalakban, hogy is néz ki a szállodai fotózás.

Egy interjú után elhívott próbafotózásokra különböző modellekkel, helyszínekkel..., és miután meglátta a képeimet nagyon lelkes lett ő is és én is. Azt mondta, hogy nagyon jó szemem és érzékem van, és mindenképp akar egy esélyt adni, így bent vagyok a csapatban. Elmondta hogy ő is így kezdte annak idején, igaz ennek már több mint 10 éve, de tudja, hogy nem egyszerű a kezdet, főleg úgymond nulla fotós múlttal.

Azt az ígéretet kaptam, hogy ő mindent át fog adni, amit csak tud, hogy minél profibb legyek és gyorsan fejlődjek. Nem is lehettem volna boldogabb. A hobbim lesz a munkám... - gondoltam.

Az első két hét ugyan nagyon sok munkával járt, de azért nagyon lelkes voltam és imádtam minden percét. Pár héttel később viszont már nem egyszer sírva kezdtem és fejeztem be a napom...

A kezdeti mámor

28 éves vagyok és otthon csak tengtem - lengtem. Nem tudtam mihez kezdjek magammal, nem voltak céljaim, vagy ha voltak is, akkor sem láttam megvalósíthatónak őket. 

A külföldre költözésem teljesen megváltoztatott, ma már sokkal tisztábban látom a jövőmet magam előtt. 

Bár akkor az még nem rajzolódott ki teljesen, hogyan is érem el ezeket, de azt gondoltam, na ez a munka majd közelebb visz hozzá. Szépen elképzeltem, hogy egy ideig a csapattal szeretnék dolgozni és mindent megtanulni amit csak lehet és elegendő pénzt gyűjteni, hogy majd egy idő után egyedül folytathassam...

Gyors szembesülés a valósággal

Az interjún és a betanulási időszakban arról volt szó, hogy igen, egy kicsit sok lesz a munka, heti 6 nap, sok túlórával. Nem mondom, hogy repdestem az örömtől, de itt a szigeten nagyon sok munka heti egy szabadnappal jár, így gyorsan megnyugtattam magam, hogy legalább azt csinálhatom amit szeretek. 

Az első három hétben reggel fél 10-re kellett beérnem a hotelba és estig, néha éjszakáig is ott kellett maradnom. Munka után hazaértem és már erőm sem volt semmihez, így beestem az ágyba és másnap reggel 8-kor keltem. Az az igazság, hogy éreztem már hogy ez sok lesz, de azzal nyugtattam magam, hogy mégis azt csinálhatom amit szeretek és esélyem van fejlődni és tanulni egy igazán profi fotóstól. Így talán majd egyszer magam oszthatom be az időm és esélyem lesz saját vállalkozásba kezdeni. De már eléggé kikészültem.

Tenerife fotózás© Alex

Egy ideig nap mint nap győzködtem magam, hogy bár semmi szabadidőm és magánéletem sincs, de ezt most magamért teszem. Azért, hogy tanuljak, fejlődjek. Talán az kezdte kiverni a biztosítékot amikor három héten át azt hallgattam, hogy sajnos most nem tud senki szabadnapra menni, mert rengeteg a munka. De nyugodjunk meg, ezek a plusz napok kifizetésre kerülnek és ahogy a főszezonnak vége már kevesebb munkánk lesz.

Mikor a fizetésemet megkaptam megint csak azzal győzködtem magam, hogy még életemben nem kerestem ilyen jól, tehát folytatnom kell.

Igen ám, de jött a szeptember és bár a szigeten egész évben pörög a turizmus, de ősztől már inkább az idősebb korosztály képviselteti magát. Kiesnek a gyerekes családok, hisz elindul az iskola. De a mi munkánk bevétele javarészt belőlük származott, így már nem azért kellett sokat dolgoznunk, mert rengeteg volt a munka, hanem mert csökkent a bevétel és azt mindenképp növelnünk kellett. Folytatódtak az egész napos munkák a tűző napon, két félórás ebéd- és vacsoraszünettel.

Leülni egy percre se lehetett, hisz nem azért vagyunk fizetve... A főnököm egyre stresszesebb volt látva a forgalom változását és leginkább rajtunk vezette le a feszültségét. A munka, ami az elején álommunkának ígérkezett a végére rémálommá vált és mind fizikailag, úgy lelkileg is megviselt. Minden nap gyomorgörccsel keltem és rengeteget fogytam, a szemeim alatti fekete karikákat pedig már megszokottnak vettem. Van az a pont, ahol ha már az egészségedet és a lelki nyugalmadat kockáztatod, lépni kell és nem szabad benneragadni egy munkában, bármilyen lehetőségeket is tartogathat. Így végül búcsút vettünk egymástól, legalábbis mint főnök és alkalmazott. A baráti viszony megmaradt.

Zárásként

Egy ideig tényleg imádtam ezt a munkát és megtapasztaltam azt is, hogy milyen az, amikor tényleg azt csinálhatod amit szeretsz és nem azért jársz csak dolgozni, mert kötelező. A fotózással kapcsolatos céljaimat nem adtam fel, csak lehet kicsit tovább fog tartani és más úton fogok eljutni odáig, ahova szeretnék. Addig is itt van hobbinak és másodállásnak. És a sok ígéret közül amit az ex főnököm tálalt az elején, legalább annyi be lett tartva, hogy minden szakmai tudást amit csak tud átad nekem. Így már csak ezért is hálás lehetek neki és köszönettel tartozom, mert megadta azokat az alapokat és azt az önbizalmat amire szükségem volt és lesz.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.