Az Egyesült Királyság újabb lapokat terített ki a bevándorlásról - Folytatódik a pókerjátszma!

Körülbelül egy hónapja még arról szóltak a szigetországi hírek, hogy nemcsak az EU-n kívülről érkező munkavállalók helyzetét szigorítanák, hanem az EU-tagállamok polgárai is bonyolultabban jutnának munkához. Erről szóló korábbi cikkünkben felvetettük azt a problémát is, hogy bár érthetőek az EU és a munkavállalási célzattal oda utazók aggodalmai, a brit érvekben is találhatunk logikát. Nézzük, hogy David Cameron legutóbbi bejelentése után hogyan is áll a kártyaparti.

A játszma kezdő ütését a brit miniszterelnök november 28-i beszéde jelentette. Jó hír, hogy szavai alapján egyetlen jövendőbeli európai munkavállalónak sem kell aggódnia, Cameron ugyanis úgy véli, nem lenne hatásos a „bevándorlási vészlakat” (a bevándorlás ideiglenes felfüggesztésének) bevezetése. Ezt a határozatot egyébként is csak az Európai Bizottság hozhatná meg. Megnyugtató az is, hogy a britek nem szeretnének bevándorlási kvótákat felállítani, mert ahogy arra a miniszterelnök beszédében célzott, hisznek a szabad mozgás elvében. Akkor mégis mi a probléma?

El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az Egyesült Királyságban hatalmas gazdasági-szociális-kulturális problémát jelent a bevándorlók növekvő száma. Csak 2014-ben 1,5 millió bevándorló érkezett az országba. Felmerül a kérdés, miként lehet ellátni és főleg foglalkoztatni egy ekkora embertömeget? A kulturális különbségekről, az egymáshoz való alkalmazkodásról és a kommunikációs nehézségekről még nem is beszéltünk.

Anglia szabályozás© Jean-Etienne Minh-Duy Poirrie

Fogadjuk tehát el azokat az újításokat, amelyeket Cameron novemberben kilátásba helyezett? A fent említett beszédében elhangzottak szerint „ez egy olyan döntéscsomag, mellyel minden brit család azonosulni tud, mert egyszerű, ésszerű és tisztességes.”

David Cameron beszédében elhangzott legfontosabb változtatási tervek a brit munkavállalásra vonatkozóan:
  • Elsőként Cameron azt mondta, hogy az európai bevándorlást érintő nehezítések azt eredményeznék, hogy megváltoztassanak néhány európai egyezményt. Eddig ez a britek legmeglepőbb kijelentése, hiszen a tagállamok ritkán szoktak ilyesmit kérvényezni. Annyi biztos, hogy az európai közösség nem ülne össze hirtelen, hogy egyetlen ország bevándorlási nehézségei miatt megváltoztassa egy régóta követendő példaként szolgáló dokumentum szövegét. Cameron erre a verzióra is talált megoldást: opt-outot, vagyis az egyes, a bevándorlásra vonatkozó szabályozások alól való kivételt kérne országának. Így elkerülhetnénk az egyezmények megváltoztatását, és a britek is elégedettek lehetnének. (Ne feledjük, volt már erre példa, éppen a britek élveznek opt-outot a Schengeni Egyezmény alól!)
  • Ugyanakkor a szélesebb közvélemény körében valószínűleg nem ez a kijelentés váltotta ki a legnagyobb döbbenetet. Sokakat gondolkodóba ejtett az az ötlet, hogy az európai munkaerő-áramlást a tagállamok fejlettségbéli különbségei alapján kellene szabályozni. Ezzel elérnék, hogy a fejletlenebb gazdaságú országok tehetséges szakemberei ne kapjanak külföldi lehetőségeket. Persze érthető, mi áll a tervezet mögött: a kormány nem szeretne extra összegeket költeni az alacsony képzettségű külföldi munkásokra. Ezzel szemben nem mindenki érezheti ezt a döntést igazságosnak, hiszen friss statisztikák szerint annak a csaknem 700 000 embernek a kétharmada, aki az elmúlt évben munkát vállalt az országban, brit állampolgár volt.

    Anglia szabályozás© Lena Vasiljeva

  • A gyakorlatban talán Cameron harmadik pontja valósítható meg leginkább. Kijelentette, hogy terveik szerint azoknak az EU-polgároknak, akik munkavállalás reményében érkeznek, legalább négy évet kell munkával tölteniük ahhoz, hogy megkaphassák a fontos társadalmi támogatásokat. Kritérium az is, hogy az érintetteknek ez idő alatt az országban kell élniük.
  • Fontos változtatás lenne, hogy a kiutazók már nem tudnák olyan mértékben támogatni otthon maradt gyermekeiket, mint eddig. A tervezet szerint, ha a munkavállaló családi pótlékot szeretne igényelni, gyermekeinek is az Egyesült Királyságban kell élniük. Ez sok európai család helyzetén ronthat, mert általános tendencia, hogy az egyik (vagy mindkét) szülő kiutazik egy nagyobb brit városba, majd keresetük egy részét hazautalják.
  • Ha bevezetik a csomagot, a munkakeresést már itthonról érdemes elkezdeni, mert aki kiutazása után fél éven belül nem jut álláshoz, munkakeresői státuszban nem maradhat tovább az állam területén. Így a kormány megspórolhatja a munkakeresőknek fizetett juttatások összegét. Mindez – az EU jogszabályai alapján – akár meg is valósulhat, mert indokolt esetben a külföldi EU-polgártól elvehetnek egyes szociális juttatásokat.

Anglia szabályozűs© Lena Vasiljeva

Ahogy egy feszült hangulatú pókerparti felingerelheti a játékosokat, úgy fokozták Cameron bejelentései a bevándorlási vitát övező indulatokat.

Juncker véleménynyilvánítása az enyhébb, kevésbé szókimondó megnyilvánulások közé tartozik

„Mindezt dráma nélkül és nyugodtan kell megbeszélnünk” – mondta. A legtöbb európai kormány képviselője ennél határozottabban utasítja el a tervezetet. Ez azt jelenti, hogy bármelyik tagállam megvétózhatná az egyezmény módosítását.

A brit bevándorlási probléma tehát nem oldódott meg, és egyelőre nincsenek jelei annak, hogy ezt a pókerjátszma-kört rövid időn belül befejeznék. A legfontosabb, és ezt mindenki érzi, hogy a briteket segíteni kell a bevándorlási láz miatt rájuk háruló problémák megoldásában. Mindkét félnek vannak érvei és ellenérvei, melyek egyelőre kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással. Nem tudhatjuk, mi vezethet odáig, hogy Európa számára hasznos kompromisszum szülessen. Az biztos, hogy megegyezésre szükség van, mert a britek nélkül az EU lépéshátrányba kerülne a nemzetközi politikában.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.