Ki, hova emigrál Európán belül?

Gondolom senki számára nem meglepetés, hogy nem csak Magyarországon magas a jelenlegi migrációs ráta. Egyes adatok szerint közel 600 ezer magyar él külföldön, ám erre vonatkozó pontos statisztikai adatok a mai napig nincsenek. Pláne, mert rövid időn belül kiderült, az egész nem is igaz. De hozzánk képest, vajon a többi európai országban milyen arányban és hova emigrálnak az emberek?

A kivándorlás okai között manapság előszeretettel használjuk a gazdasági válságot, mint elsődleges indok. Abban egyet kell érteni, hogy ez is lehet a migráció egyik oka, de nem feltétlenül csak ez a tényező befolyásolta az utóbbi évek EU-s mozgásait, bár a következő elemzésben mégis erről lesz szó. Ehhez kapcsolódó felmérést utoljára az Eurostat végzett 2013 elején, tehát jelen cikkben ezt tekintem relevánsnak, viszont valószínűleg a számok az eltelt időszak alatt változhattak. A felmérésben azokat vizsgálták, akik az ezt megelőző periódusban munkanélküliek voltak az Unión belül és emiatt kellett más országba költözniük. Ez nagyjából 5,69 millió 25 év alatti személyt érintett.

emigrálás
© Nicola Romagna

Egyértelműen a legrosszabb helyzet Görögországban van, itt majdnem a fiatalok hatvan százaléka állástalan. A legtöbben Németországba vándoroltak, főképp az orvosok, de szívesen mennek az Egyesült Államokba, vagy akár Ausztráliába is. Hasonlóan rossz a helyzet Spanyolországban, ahol a munkanélküliségi ráta ötven százalék fölötti. Az Ibériai-félszigetről emigráló elveszett generáció tagjainak elsődleges célpontja (többek között) az Egyesült Királyság, ám szívesen mennek régi gyarmati területekre is szerencsét próbálni. Az olaszoknál és a portugáloknál nagyjából hasonló a helyzet (a munkanélküliség aránya 38% körüli).

Az olaszok esetében, az migrációs ráta évről-évre nő. Innen a fiatalok nem szívesen vándorolnak Európán kívüli országokba, ők is Németországban, Nagy - Britanniában, vagy éppen Svájcban próbálnak meg boldogulni. Egy frissebb kutatás szerint a legújabb célország Albánia, ahol csaknem 19 ezer olasznak van jelenleg munkavállalási engedélye, ami elég egyértelművé teszi a helyzet kritikusságát náluk (is).

emigrálás
© Anne Worner

A portugáloknál hasonlóan aggasztó a munkanélküliség helyzete, itt is csaknem 38%-át érinti a fiatal lakosságnak. Tőlük is rengetegen távoznak a szokásos európai célországokba, illetve Brazíliába. Ami viszont inkább meglepő, hogy egyre többen választják Angolát, vagy Mozambikot, mint új lehetőség. Legfőképp a nyelvtudás hiánya miatt vándorolnak ezekbe az államokba.

Ugyan a franciáknál nem akkora mértékű a migráció, mégis érdemes róla beszélni. Egy 2012-es felmérés szerint nagyjából 150 ezer 18 és 25 év közötti él külföldön. A népszerűbb európai országokon kívül sokan Belgiumba vagy Luxemburgba költöznek, főképp az egyetem után, de az Egyesült Államok, Kanada és Kína is sokakat vonz. Természetesen Franciaországban az is befolyásoló tényező, hogy Európán kívülről rengeteg bevándorló választja új hazájának őket.

Szóval, ahogyan ebből is látszik, nem a Keleti blokk emigrál csak és kizárólag, nagyobb nyugat-európai országokat ugyanúgy érinti ez a téma. Mert nyilván, Észak-Európából és Luxemburg, Hollandia, Svájc négyszögéből, majd hülyék lesznek kimozdulni az emberek. Persze arrafelé is van gond: hideg van. Legalábbis múltkor egy svéd ezt emelte ki a legfőbb problémák közül.

Sajnáljuk innen is!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.