• Törökország

    Csóró önkéntesnek lenni Törökországban rengeteg előnnyel jár

    Van az a generáció, aki egyszerűen képtelen egy helyben maradni. Vonzza az új, az ismeretlen, a kihívás, továbbá a lehetőségei is végtelenek. A különböző ösztöndíjak, önkéntes lehetőségek és szakmai gyakorlatok hada várja a ma 20-as éveikben járókat.
  • Új-Zéland

    Reptéri rémálom Új-Zélandon

    Egy szerencsés véletlennek köszönhetően pár évvel ezelőtt megismertem egy új-zélandi fiút, akivel az évek alatt olyannyira jóban lettünk, hogy a sok skype beszélgetés után úgy döntött, körbejárja Európát és meglátogat Magyarországon.

  • Új-Zéland

    Új-Zélandi hétköznapok magyar szemmel

    Nemrég Új-Zélandon jártam pár hét erejéig, hogy meglátogassam kint élő páromat. Ez idő alatt a barátom családjánál laktam, így belülről tapasztalhattam meg a helyi életérzést, szokásokat, és a számomra sok furcsaságot rejtő mindennapokat.

  • Olaszország, Firenze

    Ciao Italia! - egyetem, Firenze, önismeret

    Sosem voltam az a típus, aki külföldön akart volna élni. Amikor felvettek az ELTE magyar-olasz szakára, azt gondoltam, hogy még Erasmusra is nehézkesen fogok tudni jelentkezni, hiszen milyen egyetemen tanítanak magyar irodalmat?

  • Indonézia, Dzsakarta

    Oktatás, szerelem és multikulti - ez várt rám Indonéziában!

    Ha nekem érettségi előtt valaki azt mondja, hogy jövő évben több ezer kilométert kell repülnöm majd egy munka miatt, egy általam kevésbé ismert országba, biztosan elküldtem volna az illetőt a Lipótmezőre.

  • Olaszország, Róma

    Így sikerült az olasz életérzést fillérekből megtapasztalnom!

    A tavalyi nyaramat Olaszországban töltöttem egy diákszervezeten keresztül, ahol önkéntesként dolgoztam egy Rómától pár órára lévő kicsi, hegyi faluban.

  • Ausztrália, Queensland

    Ausztrália, álmaink földje

    Kicsivel több, mint két éve élünk Ausztráliában családostul, férjemmel és kislányunkkal érkeztünk tanulóvízummal. Már régóta tervezgettük, hogy elmennénk otthonról, aztán jött a lehetőség.

  • Spanyolország, Tenerife

    Külföldi élet? Kötelező! Elmesélem nektek miért

    Igazából ez csak egy pár soros írásnak indult, de a végére elég hosszúra sikeredett. Már csak azért is megérte ezt összeírnom, mert közbe nagyon sok jó érzés töltött el és még biztosabb lettem benne, hogy itt akarok maradni külföldön.

  • Svájc, Basel

    Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy egy kicsit éljen külföldön!

    Körülbelül fél éve jött az elhatározás, hogy jó lenne egy kis időt külföldön eltölteni, mert miért is ne. Végül kéthavi keresés után a svájci-német-francia határhoz, Baselbe kerültem.

  • Németország, Berlin

    Berlin, ahol elgondolkodsz néha, van-e német ember a közelben

    Ricsi 19 évesen, tavaly júliusban költözött Berlinbe, ahová a szerelem vitte ki elsősorban. Itthon szegény körülmények között élt, most pedig a hozzá hasonlóan nehéz sorsú, külföldre költözött magyarokról szeretne dokumentumfilmet forgatni.

  • Anglia, London

    Egy sikertörténet Angliából. Így építsd fel magad kint lépésről lépésre!

    Testnevelés szakon végeztem a főiskolán, így gondolom mondanom sem kell, hogy nem dúskáltam Magyarországon a jobbnál jobb álláslehetőségekben. Mégis államvizsga után, sikerült egyből egy éves szerződést kapnom egy általános iskolában.

  • Anglia, Wales

    Húzzunk külföldre mert itthon nem fog menni!

    Az egyetem elvégzése után azt hittem, enyém az ország. Szigorúan szükségből elkezdtem mindenféle melókat elvégezni otthon, várva a nagy lehetőséget. Lehetőség nem jött a szakmában, de nem panaszkodtam, tűrhetően kerestem értékesítőként.

<< < 13 - 24 / 41 > >>
Írj nekünk te is!
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.

Külföldre mentem

Küldd el nekünk te is a saját történeted!

Legfeljebb 255 karakter.
Csatolt fájlként is feltölthető.
RTF , Word (.doc, .docx) vagy OpenOffice (.odt) dokumentum fájl.
Legfeljebb 5 darab JPEG kép (.jpg, .jpeg kiterjesztésű fájl) tölthető fel.
Feltöltés folyamatban...
×