Vándorcirkusz II.rész

Talán mondanom se kell, hogy az angliai megérkezésünk se volt különb, mint a holland (az előző bejegyzésemben olvashattok arról is). Köd, hideg, eső, Luton méretes konténerépülete... hát nem volt valami szívderítő, na...

Az előző részt ITT találod!

Anglia

Az új munkahelyem a Londonhoz közeli St Albansban volt, az első utunk a reptérről egyenesen oda vezetett. Le volt beszélve pár lakásvizitünk is arra a napra, de az első éjszakát az egyik (leendő) kolleganőmnél töltöttük. Másnap aztán ki is vettünk egy lyuknak számító garzon lakást (aka studio flat) a következő városban, Watfordban. Jó sok pénzért jó kevés négyzetméter, igazándiból így lehetne összefoglalni, hogy mi is az a "studio flat".

london © Ed Webster

Ahogy azt az előző részben már írtam, egy toborzói állással a zsebemben érkeztünk meg Angliába, itt nem kellett azonnal az álláskeresés nehézségeivel együtt újrakezdenem mindent az elejéről.

Noha Amszterdamban főkent az angol nyelvet használtam, már az első nap rájöttem, hogy némileg újra kell tanulnom a nyelvet, komoly erőfeszítésembe került ugyanis megértenem a brit kollégákat... meg aztán később a rengeteg indiai pályázót is, akikkel telefonon csevegtem életük álommelóiról. (Őszintén szólva az indiaiakat meg a mai napig sem értem...)

Naiv módon azt hittük, hogy Angliában is elboldogulunk majd biciklivel, gyorsan rá kellett azonban döbbennünk, hogy az merő öngyilkosság lenne.

Soha nem vonzott minket Anglia, és nem is volt meg bennünk az a kellemes izgatottság, mint az első költözésünk alkalmával. Rettenetesen hiányzott Amszterdam, és többször azon kaptam magam, hogy nem is igazán értettem, mi a fenéért is hagytuk ott...? (Az a csúnya karrier ugye.)

Szereztünk persze pár jóbarátot (nem szándékosan ugyan, de többnyire magyarokat), illetve én az angol kollégákkal is jól kijöttem, ha kicsit döcögősen is, de beilleszkedtem.

Kedvenc péntek-esti elfoglaltságunk lett Watford egyik kocsmájában (pardon, pub!) elfogyasztani egy burgert es meginni par pint cidert (almabor), miközben körülöttünk lassan beindult a buli, és elkezdett szállingózni a mulatni vágyó fiatalság. Ha azt mondom, hogy mi ezeket a péntek esteket csak úgy hívtuk, hogy "húspiac", akkor azzal nem lövök nagyon mellé. Furcsa, vicces és egyben szomorú is volt figyelni, ahogy a korombeli lányok pár számmal kisebb ruhában, és a kelleténél magasabb sarkú cipellőben illegetik magukat az alkoholban bátorságot kereső gentlemeneknek.

!Nyolc hónap watfordi gyönyör után aztán úgy döntöttünk elég nekünk a "videk-feelingből", inkább beköltöznénk Londonba. Több barátunk is ott élt, illetve munka szempontjából is több, jobb lehetőséget reméltünk ettől a lépéstől.

Újra fogtuk hát a pereputtyot, és uzsgyi be a városba!

london © Graeme Maclean

London azt hiszem pontosan olyan, mint amilyennek sokan képzelik: hatalmas, nyüzsgő, sokszínű, zsúfolt, őrült, pörgős... és drága.

Régóta volt egy kép a fejemben magamról, amiben valami "business woman"-ként jelenek meg, és ez végre megvalósult. London business negyedében, a jellegzetes Uborka (Gherkin) tőszomszédságában találtam munkát. Minden reggel kiskosztümös és öltönyös fazonok szürke tömkelegében sétáltam át a London Bridge-en – nem kicsit volt Mátrix feeling, de imádtam!

A párom egy kávézóban kapott munkát a King's Cross környéken, mint amolyan konyhai kisegítő. A Watfordban vett angol tanfolyamoknak hála a nyelvtudása egyébkent rohamosan fejlődött!

Az első londoni lakóhelyünkkel sajnos nem volt valami szerencsénk. Mivel akkoriban az esküvőnkre gyűjtöttünk, bevállaltuk, hogy nem egy lakást, hanem csak egy szobát veszünk ki – számunkra akkor még idegen magyarokkal. Ennek az időszaknak többek között egy nagyon kedves lakótársat, és életem legszemetebb főbérlőjét köszönhetem. Mindkettő honfitárs...

Ahogy lement az esküvő, szedtük is a sátorfánkat. Ezúttal azonban nem volt már kedvünk csalókkal vesztegetni az időnket, ezért ügynökségen keresztül vettünk ki lakást (ismét studio flat), Nyugat-London egy kertvárosi(bb) részében. Rengeteg pénz, idő és "remélem mi kapjuk meg a lakást" izgulás árán ugyan, de megérte. Nyugtunk volt végre!

london © Eugene Regis

Ez alatt a majd két év alatt megismertük London minden csínját-bínját: megtanultuk, hogy itt mindenki-mindenki farkasa, vagy hogy mindig mindenki siet. Ugyanúgy bosszankodunk, ha valaki a mozgólépcső bal oldalán áll, mint a londoniak, tudjuk mit jelent a "Boris bike", nem lepődünk meg, ha valaki a tube-on sminkeli magát, nem bámulunk egymás arcába, (itt se) szó nélkül tűrjük a tömeget és a 80 fokot a Central line-on, messzire elkerüljük az Oxford Street-et, tudjuk, hogy minden sarkon van egy Wetherspoons (kocsma-lánc), nem félünk az éjszaka közepén felénk baktató rókáktól, és még sorolhatnám. (Ajánlott "irodalom" ebben a témában itt és itt.)

Sok apró mozzanat és szerencsére még több ember van, akit megszerettünk, mégis... London valahogy nem lett igazán a miénk.

Hiányzik a fesztelen és fiatalos Budapest, a Nagymező utca, a "fussunk össze egy fröccsre", vagy az, hogy véletlenül ismerősbe botlok az utcán.

Én lassan igen terhesnek érzem itt, hogy naponta két óra megy el a napomból csak az utazásra, vagy hogy esélytelen a barátokkal csak úgy "random" összefutni, mert a közös helyszínen való találkozás néha komoly logisztikai képességeket igényel. Itt bizony ha éjfélkor indulsz buliba az otthoni iszogatás után, már nagy eséllyel nem jutsz be sehova, és sok helynél a borsos belépő ellenére is hosszan kell sorban állni a bejutásért.

London a lehetőségek városa, ezért Londonban ott kell lenni, meg kell tapasztalni, ki kell tartani, meg kell ragadni. Ugyanakkor, ha nem figyelsz, magába nyel és teljesen bedarál.

Nekünk is itt kellett lenni: nyelvtudást fejleszteni, karriert építeni. Mára mindketten eljutottunk oda, hogy elértük amit akartunk, tovább lehet lépni. A párom idő közben webfejlesztőként kezdett el dolgozni – ő már igazából bárhol élhet, csak laptop és internet legyen.

Ugyanakkor – annak ellenére, hogy anno nem hosszú távban gondolkodtunk – nem érzem azt, hogy otthon, Magyarországon lenne a helyünk. Annyi mindent láttunk, annyi mindent ismertünk meg, hogy félek nem sikerülne a nyitott és befogadó látás -, és gondolkodásmódunkat visszaszuszakolni a magyar buborékba. Bármennyire hiányoznak is az otthoniak, néha megfogalmazódik bennem, hogy én már nem "odavaló" vagyok. Ha egyszer látsz, megtapasztalsz, megtanulsz új dolgokat a világból, már sohase leszel ugyanaz, mint aki előtte voltál.

Málta – a következő állomásunk

Az imént leírtakból kifolyólag aztán új fejezetet nyitunk az életünkben, megint vesszük a sátorfát, és továbbállunk – ezúttal Máltara.

london © Berit Watkin

Rengeteg előnye és hátránya van az országnak, amivel már tisztában vagyunk (és úgy sejtem rengeteg, amivel még nem), és egy percig sem állítjuk, hogy ez az a hely, ahol már leéljük a hátralevő életünket. Mégis, én világ életemben vágytam egy kis mediterrán "életérzésre", és tudom ha nem próbálnám meg, örökre bánnám.

Sokan az ismeretségi körünkből (főkent a rokonok) anno nem értettek, hogy miért vágunk neki Amszterdamnak, és most szintúgy nem értik, hogy mi a frászért állunk már megint tovább?! Főleg minek Máltára? (Hol a bánatban van egyáltalán Málta...?)

Én ezen csak mosolygok. Ha menni kell, hát menni kell. Arra persze odafigyelünk, hogy életszínvonal szempontjából ez ne hátra, hanem előrelépést jelentsen, semmi kedvünk nincsen ismét mindent az elejéről kezdeni. Ahogy már említettem, fogalmam sincs hogyan jutottunk el idáig abból a koszos holland hostelből, de hogy nem indulnék mégegyszer neki a kezdeteknek, az is biztos.

Most hát ismét bújom az internetet, pályázok, e-mailezek, informálódom, csakúgy, mint előtte. A különbség csak annyi, hogy már nagyobb a kapcsolati, és az anyagi tőkénk is. Sokan irigykednek ránk az eddigi tapasztalataink es Málta miatt. Talán tényleg én is irigyelném magunkat hasonló helyzetben. Van azonban valami, amit muszáj így végezetül megemlítenem: az elválás.

Akármennyire mehetnékünk van, volt és lesz, a búcsúzkodást sosem lehet, sosem tudom megszokni.

Szerencsés embernek tartom magam, mert szerte a világban, rengeteg nációból rengeteg barátom, ismerősöm van. Ezeket az ismeretségeket soha semmire nem cserélném le, mégis, sokszor fájó érzéssel tölt el, hogy egyesekkel talán soha többé nem látjuk egymást viszont.

Az örök új keresése sajnos magában hordozza, hogy el kell engedni a régit. Nem csak a rosszat, a jót is. Ha valamit, hát ezt jól megtanultam az utóbbi "nomád" éveim alatt.

Ha lenne tanács, amit adnom kellene a most útnak indulóknak, talán ez a bagatell mondat lenne az:

’Ha egyszer nekiindultál, többé ne nézz hátra, leszegett, fejjel, csak előre...!’

Az előző részt ITT találod!

Írd meg nekünk te is a történeted!

Olvasóink további történetei

Szólj hozzá!
Írj nekünk te is!
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.

Külföldre mentem

Küldd el nekünk te is a saját történeted!

Legfeljebb 255 karakter.
Csatolt fájlként is feltölthető.
RTF , Word (.doc, .docx) vagy OpenOffice (.odt) dokumentum fájl.
Legfeljebb 5 darab JPEG kép (.jpg, .jpeg kiterjesztésű fájl) tölthető fel.
Feltöltés folyamatban...
×