Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

Az önkéntes program nélkül aligha jutottam volna el ilyen távolra. Ez az utazás kalandosabb volt, mint korábban az indonéz. Még a kultúrából való felkészülésre sem jutott elég idő.

A kínaiakról azt mondják, hogy eléggé zárkózottak; nem engednek közel magukhoz, ám a fiatalságról ez már nem mondható el. Sokkal nyitottabbak, kedvesek a külföldiekkel annak ellenére, hogy a többségük nem beszél angolul. Ezért is van szükség olyanokra, akik beszélik a nyelvet, ugyanis az ország rohamosan fejlődik. Ugyancsak nem használják rájuk a multikulturális jelzőt, habár Kína-szerte 56 nemzetiség él.
Azért esett Kínára a választásom, mert 2014 telén sok kínai gyakornokot fogadtunk, akik nagyon kedvesek és nyitottak voltak, meséltek a kultúrájukról, ami érdekesnek hatott, és még ajándékokat is kaptunk (eredeti kínai teafüvet és porcelánbögrét).

Nehéz volt a kijutás

Először Csangcsun ([Changchun]; Jilin tartomány, Északkelet-Kína) városa jelezett vissza a fogadásommal kapcsolatban, ám utolsó percben közölték, hogy nincs hol laknom. Így a szerződés érvényét vesztette, amikor el akartam küldeni. Akadt további lehetőség, Brazíliában, méghozzá az Iguazú-vízeséshez közel, de a labdarúgó-világbajnokság miatt nagyon megemelkedtek a repülőjegy árak; pedig ide még vízum sem kellett volna, és meglátogathattam volna két további országot is: Paraguayt és Argentínát. A probléma itt az ellátással kapcsolatos információk hiányosságával volt, pl. hogy hogyan lesz az étkezés. Így egy hónappal az utazás előtt nehéz helyzetbe kerültem, mígnem levelet kaptam egy másik kínai városból, Höfejből ([Hefei]; Közép-Kína, Sanghajtól 450 km-re nyugatra). Nehezen, de beleegyeztem az interjúba. Nem sok kedvem volt, mert két nappal korábban Dél-Korea ok nélkül ugyancsak elutasított és nem voltam biztos benne, hogy találok elfogadható árú repjegyet.
Az interjú sikeres volt és szinte azonnal aláírtuk a szerződést. Így kb. két hét maradt az indulásig, és pont találtam olyan repjegyet, aminek az ára még belefért a keretbe (700 oda-vissza).

©Taiyo FUJII

Az utazás és az út

2014. július 4-én tehát megkezdtem az utam. Sanghajig repültem – moszkvai átszállással -, ahonnan nagysebességű vonattal mentem tovább Höfejbe.
A moszkvai repülőtérről nincs pozitív tapasztalatom. Durvák a biztonsági őrök, nem igazán emberbarát a repülőtéri személyzet és még az ember cipőjét is levetetik az ellenőrzéskor. A repülőtéren töltött 4 óra várakozás összességében szenvedés volt, és bár az internet használat korlátlan, nagyon lassú is.
Oroszországból egy hatalmas Boeing 777-300ER típusú gépen kezdtem meg a 8 órás utam, melynek végállomása Kína egyik nagy városa volt, Shanghaj. Ezen repülőút alatt sokkal finomabb ételeket adtak, mint az oroszok; ritkán kap az ember palacsintát reggelire turista osztályon.
A höfejiek megbíztak egy shanghaji irodát a reptéren történő fogadásommal kapcsolatban, ami elsőre úgy nézett ki, hogy nincs ember, ám az utolsó pillanatban mégis akadt valaki, így segítséget kaptam a shanghaji forgatagban való metrózáshoz. Három órát utaztunk a nagysebességű vasúttal, ami nagyon kényelmes volt, pontos, zajtalan, az ára pedig 25 EUR (Shanghaj – Höfej távolság). Ami ijesztő volt, második kulturális sokk, a hatalmas embertömeg.

©Xiquinho Silva

A munka

A piehenésre nem sok idő maradt, másnap már kezdődött is a munka. Korán kellett kelni, ugyanis mindenkit berendeltek az Anhuji Egyetemre egy megbeszélésre, ahol a kollégákkal is megismerkedtem.
A 20 fős kínai csapatot 4 helyi egyetemről verbuválták össze, míg a külföldiek – velem együtt - 7 különböző országból érkeztek (Ausztria, Egyiptom, Indonézia, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Törökország). Sikerült mindenkivel jó kapcsolatot kiépíteni; a török lány szinte szerelmes volt belém, akár csak az olasz kollegina, míg az osztrák vissza szerette volna állítani az Osztrák-Magyar Monarchiát. A litván lány kissé hűvösnek bizonyult, de idővel az a kapcsolat is változott. A végére nagyon megszerettem az egészet.

A munka nem jelentett újdonságot, mint korábban, most is gyerekeket kellett tanítani, ám ezúttal nem árvaházakban, hanem általános iskolákban – egy szegényebb és egy tehetősebb intézményben egyaránt. Minden gyakornok kapott egy-egy osztályt, akiket okítani kellett; én a másodikosokat kaptam. Viszonylag könnyen fogadtak szót, és meg is szerettek.
A mentorom mindig mellettem volt; nagyrészt az volt a feladata, hogy fordítson, áthidalva a nyelvi különbségekből adódó szakadékot. A „gazdag” iskolának bár volt angoltanára, de nem sokkal volt előrébb, mint a gyerekek. - Ez is azt mutatja, hogy nagy szükség van külföldiekre, ugyanis hatalmas kihívás egy kínainak angolul beszélni. Az én segítőmnek pl. problémái akadtak a dentális (fog-) hangok kiejtésével, ennek következtében erős akcentusa is volt.
Igazgatói utasításra színdarabot is kellett csinálni az osztályommal, amit Weöres Sándor egyik művének a átdolgozásából alakítottam ki. Sajnos nem sikerült jól. Én lefordítottam a magyar verset angolra, amit a segítőm tovább fordított kínaira, de nem állt össze az előadás.

Dolgoztunk szegény környéken is; az ottani „munkahelyen” összesen két szoba volt, bútorok nélkül. Elég meleg volt, így lett volna igény a klímára, de nem volt. A napot csak elvétve lehetett látni az óriási légszennyezettség miatt, annyira szétterült a füstköd a városon. Már dél előtt 10-kor alig lehetett kilátni a lakás ablakán.
A légszennyezés témája már évtizedes probléma Kínában. Nem tudnak vele mit csinálni. A korrupció nagy, és a gyárak vezetői lefizetik a politikusokat.
A korábban említett gyatra berendezésű hely egy szegények számára fenntartott otthon volt, ahol 10 éves gyerekeknek kellett angol órákat tartani. Itt nem volt szükséges a színdarab, de a végén rögtönzött bemutatót kellett tartani az országunkról.

©David Almeida

Mindezeket egy gyönyörű utazás követte Anhuj tartomány déli részére, a Sárga-hegységbe, ami nem mellesleg az Avatar c. film egyik helyszínéül is szolgált. Gyilokhágós, erdős, ösvényes táj, mely szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A természet egyik csodája, ahol csak 3 napot töltöttünk, mégsem kímélte a pénztárcánkat. Az összes váltott jüanomat felemésztette. Minden költséget összegezve kb. 1000 jüanba került ez az amúgy fantasztikus túra. Az út közben az időjárás is barátságtalanra váltott olyannyira, hogy a kirándulás végére egy hatalmas vihar kerekedett, és a társaság egésze elázott, én pedig még korábban komolyan leégtem. Kollégám szavaival élve „vörös voltam, mint egy homár”.

A túra végeztével hazamentünk, mert a következő nap egy újabb iskola várt ránk. Ismételten egy szegény iskola, ám ezúttal biztosítva volt az internetelérés. Angoltanárt nem foglalkoztattak, a színndarab pedig ismét kötelező volt. Ezúttal a legidősebbeket kaptam, így egyszerűbb volt a dolgom. Kicsit átdolgoztam az egyik ismertebb Arany-balladát és egy magyar népdalt is adtam nekik, hogy tanulják meg. A kínai verzíó kialakításában egy barátom segített, és a műsor is nagyszerűen sikerült. A darabot követően közösen elmentünk egy bárba.
Az odautat – amihez az olasz kolléga is csatlakozott - elmosta az eső, esőkabát pedig nem volt nálam. Azt terveztük, hogy busszal megyünk, de végül taxi lett belőle, ami azért nem volt probléma, mert volt tolmácsom, aki tökéletesen tudott kínaiul. E kedves kolléga nagy szolgálatomra és hasznomra volt, mert a taxisofőr nem beszélt angolul.

©Vision Chen

Utolsó munkahelyem egy könyvesbolt volt, ahol csak pár napot dolgoztam. Egy nagyterem volt a miénk, és a feladatunk az volt, hogy prezentáljunk és játsszunk a helyiekkel. Itt nem volt rajtunk akkora nyomás, mint korábban, így a munka végét egy nagy bulival zártuk. Az utolsó munkanapot követően egy bárba mentünk, ahol elbúcsúztunk egymástól. Ez persze keserű pont volt, mert a következő négy napra magamra maradtam, illetve találkozgattam egy helyi lánnyal, akivel jókat beszélgettem és nagy segítségemre is volt. Még a helyi könyvtárba is elkísért olvasgatni, ahol megpróbáltam felkutatni a kínai irodalom angol nyelvű fordításait, de nem találtam ilyet.

©Jonathan

A munka végeztével...

Augusztus 10-én elhagytam Höfejt és Anhuj tartományt. Egy hétig jártam Csiangszu [Jiangsu] tartományt teljesen egyedül. Megszerettem a nagysebességű vasutat, mely hang nélkül suhan át a tájakon, amikből olykor alig látni valamit, ha zuhog az eső. (Az időjárás teljesen kiszámíthatatlannak bizonyult a két hónap alatt.)
Először Szucsut [Suzhou], Kína Velencéjét látogattam meg, ahol ismerőssel is találkoztam. Az óváros rettentő hangulatos és nagyon sok emlékhely is van. Függetlenül mindentől ez a pár nap mégsem sikerült valami jól, ugyanis az egyik áruházban ellopták a fényképezőgépemet. Szerencsére csak a képek egy része (10%) lett csak ellopva, mert a többit még korábban feltöltöttem a számítógépre.
A tettes megtlálása és elfogása teljesen reménytelen, ezért nem is tettem feljelentést. A későbbiekben pedig egy Kínában vett telefonnal fényképeztem, ami 40 000 jüannak megfelelő összegbe került, kártyafüggetlen, elég jó felszereltséggel; 4G-t is tud, de ez csak Kínában működik.
Szucsuban szebbek a kertek, mint Höfejben. A belváros sétálóutcái hangulatosak, és mindenhol rengeteg az ember.
Egy ismerősömmel meglátogattuk a Tigris-dombot, amely egy igen érdekes pagodának ad otthont; hasonlóan ferde, mint a pisai torony.
Egy helyi operaházba is bementünk, ugyanis a kínai opera világhírű, és egy kinai operaénekesnek is komoly kihívást jelent egy ilyet előadni. A negatívum, a belépő ára volt. Kb. 8000 forintnak megfelelő jüanba került. Sajnos akkor épp nem volt előadás, de az épület nyitva volt, és felmehettünk a színpadra is.

©Groucho

Négy napot töltöttem Szucsuban, ahonnan a tartomány fővárosába utaztam tovább, Nancsingba [Nanjing]. A város 1927 és 1949 között Kína fővárosa volt; ez idő alatt 8 évig (1937-1945) véres japán uralom volt a város felett. 300 000 kínait öltek meg, különös kegyetlenséggel, amiért a mai napig nem kértek bocsánatot. Élve temettek el embereket, versenyt rendezve, hogy bajonettel ki tudja több ember fejét levágni, amiket később szögesdrótokra tűztek. A két nemzet halálosan gyűlöli egymást, épp ezért tilos Japánról (a japán emberekről) pozitívan beszélni. Ha mégis, az durva veszekedéshez vezethet.A mészárlásnak emlékhelye van, s a látvány lesújtó. Ugyanitt található a nagy kínai államalapító Dr. Szun Jat-szen mauzóleuma, aki a mai napig köztiszteletben álló személynek számít, habár nem volt kommunista. Ugyancsak nagy tiszteletben álló személy még Szunh Mej-ling, az első kínai miniszterelnők, Csang Kaj-sek felesége, aki Margaret Thatcher kínai megfelelője. Nem csak politikus volt, de festő is, és ugyancsak saját mauzóleuma van.
Ezek mellett persze még rengeteg történelmi látványosság is van Nancsingban, de nem tudtam mindegyiket megtekinteni, mert kevés időm volt, és az időjárás is végig rossz volt..
Ebben a városban egy kicsi szállásom volt, ahol kb. 1500 forintnak megfelelő jüan volt egy éjszaka; hozzá kell tenni, hogy a körülmények elég nomádak voltak (csempézetlen és festetlen fürdő, 11-kor takarodó...), viszont tellett az ingyen internetre. A szobatársaim fiúk voltak - ismeretlenek -, és egy ember kivételével alig beszéltek angolul; az az egy pedig rengeteget segített, pl. programokat ajánlott.

©Xiquinho Silva

A következő megálló a Shanghaj volt, ami Kína és a világ egyik legnépesebb városa, és ahol újabb négy napot töltöttem. Majdnem 25 millió lakosa van és igen gazdag város, ezért Shanghaj maga is drága (a központban levő ingatlanok árai olyanok, mint a New York-i lakásoké). Ahol én laktam, ott nem ez volt a helyzet, 2200 forintnak megfelelő jüanba került egy éjszaka. A szállás maga tisztább és igényesebb volt, mint Nancsingban. Itt már az angolt is többen beszélték, hiszen forgalmas és hatalmas város; a város nagysága miatt csak metróval érdemes közlekedni, aminek az ára 2 jüantól (kb. 80 forinttól) indul, és távolság függő. Nekem pl. a szállástól a reptérig 7 jüanba került az utam, ami kb. 280 forintnak felel meg. (Két nemzetközi repülőtér is van, és mind a kettőhöz ki lehet jutni metróval.)
A város éjszakai s fantasztikus. Pezsgő éjszakai élet, s akár csak New York, ez a város sem alszik vagy áll meg. A felhőkarcolókra különböző színes animációkat vetítenek ki, amiket a régi Shanghajból, a Huangpro folyó partjáról látni. Itt általában rengeteg ember sétál, és a „The Bund” nevet viseli. Az egykori brit helyőrség épületei is itt vannak, de találhatók még itt olyan épületek is, melyek a francia építészet remekei közé sorolhatók. A régi Shanghaj ugyancsak gyönyörű és a hangulata is remek. Az épületek egymást érik, s ott érhető igazán tetten, hogy milyen is volt a régi Kína.

Egy kis gasztronómia

A kínai konyhának semmi köze nincs ahhoz, amit hazánkban a kínai büfékben kapni. Sokkal több mindenről szól. Egyaránt tudnak nem, illetve égetően csípős ételeket összeállítani. Ha a fűszerpaprika szerepel az étlapon, az már olyan erős, mint a kígyómarás. Személyes kedvencem a karamellizált császárhús, amely Mao Ce-tungnak is a kedvence volt. Ez főtt császárhús (a sertés hasának zsírja és a húsa) ánizzsal, fahéjjal, cukorral, és bár egy mákszemnyi só sincs benne, mégis nagyon finom.
Megkóstoltam még a jellegzetes kínai jiaozi-t is, amely hússal töltött főtt tészta; kicsit hasonlít az orosz piroghoz. Ez a kínai holdújév kiemelt fogása, és vörösecet-mártással fogyasztják.
Sokszor került még az asztalomra baozi, vagyis töltött, gőzölt tésztacsomag, melyet marhahússal töltenek meg. Egészen nagy adag, amivel egész napra jól lehet lakni. Van még egy harmadik tésztaféle, ami nekem annyira édes volt, hogy nem is bírtam megenni; két falat is nagyon laktató.

©Sarah

A teafőzésnek akkora hagyománya van, hogy még egyetemi szak is van. Ott kimondottan ezzel foglalkoznak, és egyáltalán nem egyszerű teafőzőként elhelyezkedni; csak a legjobbak kapnak állást.
A kínai teát cukrozni faragatlanság, s ugyanez a helyzet a másfajta ízesítéssel.
Az éttermekben teával kell megmosni a pálcikákat, amihez mindig adnak ingyen teát. A pálcikákkal való étkezés több évezredes, jelentéstartalommal rendelkező múltra tekint vissza. A legenda szerint a villa és a kés harci eszköznek számított, ezért úgy döntöttek, hogy legalább az asztalnál ne háborúzzanak, elkezdtek pálcikákat használni, melyek használata könnyen megtanulható, de azért beletelik pár napba.
A csapvíz itt sem alkalmas emberi fogyasztásra.

Egy kis infó Kínáról

Kína kommunista ország. Egypártrendszer és diktatúra uralkodik 1949 óta. Erősen cenzúrázzák az internetet, a Facebook és a Google nem is működik. Saját keresőjük és közösségi oldaluk van. Tiltott oldalnak számít a Twitter, a YouTube és az E-bay is. A BBC oldala ugyancsak nem töltődik be. Ezeket csak egy speciális szoftver segítségével lehet behozni, de nem mindig. A Párt mindent figyel; internet rendőrséget is foglalkoztatnak, akik ilyen esetekre figyelnek és mindenre rászállnak. Aki VPN-ezik, annak bontják az internet kapcsolatát. Számolni kell azzal, hogy drasztikusan le fog lassulni az internet, s az internetelérés maga is nagyon rossz Kína-szerte. Lassú és Skype beszélgetésekre nem is alkalmas..
Nem igazán van szólásszabadság, a politikáról jobb nem beszélni, mert idegessé válhatnak az emberek. A tajvani, tibeti és a tienanmeni vérengzések ugyancsak tabunak számítanak.
Magyar állampolgárként én eljuthatok Tajvanba vízum nélkül és ott tartózkodhatok 90 napig, de a kínaiakra ez nem érvényes. Tajvan 1949 óta függetlennek tartja magát, de Kína, Magyarország, és az USA sem ismeri ezt el. Anno ide menekült Csang Kaj-sek kormánya is a kommunisták elől.
Hongkonggal ugyanaz a helyzet, mint Tajvannal; a kínaiak számára nehezen megközelíthető, függetlenül attól, hogy Kínához tartozik.
Makaóban sem más a helyzet, hiába tekintik Mao Ce-tungot nemzeti hősnek, tilos róla beszélni a kulturális forradalom miatt még negatívan sem, s a helyieket fel lehet ezzel idegesíteni.

©Ben Raynal

Egy kis személyes összegzés

A kínai tapasztalatok arra sarkalltak, hogy komolyabb erőfeszítést fektessek a kínai nyelvbe és elkezdjek mandarinul tanulni. Ennek eredménye, hogy ma már a középszintet súrolja a kínai nyelvtudásom. Beszélni jobban tudok, mint írni és olvasni. Az olvasás sokkal jobban megy, ha segítségnek ott van a latin betűs átírás, a pinyin. A kínai barátaimmal igyekszem kínaiul beszélni, amire ők általában angolul felelnek. Gyakorolnom kell, mert nagyon hamar kikopik az emberből, ugyanakkor a barátaim nagyon örülnek, amikor kínaiul beszélek hozzájuk.

2015-ben ismét kaptam engedményt a részvételi díjból. Megint Ázsiát terveztem, de sajnos nem volt meg a megfelelő keret. Így arra a döntésre jutottam, hogy maradok Európában, de csak multikulturális országot választok. Az AIESEC és én is kiemelten támogatjuk a multikulturalizmust, így esett a választásom Európa legnyugatibb országára, Portugáliára. Lisszabon szintén csodálatos város, de mégis teljesen más világ. Az ottani munka sajnos nem volt olyan jó, mint a kínai, vagy az indonéz...

Írd meg nekünk te is a történeted!
Szólj hozzá!
Írj nekünk te is!
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.

Külföldre mentem

Küldd el nekünk te is a saját történeted!

Legfeljebb 255 karakter.
Csatolt fájlként is feltölthető.
RTF , Word (.doc, .docx) vagy OpenOffice (.odt) dokumentum fájl.
Legfeljebb 5 darab JPEG kép (.jpg, .jpeg kiterjesztésű fájl) tölthető fel.
Feltöltés folyamatban...
×