Oktatás, szerelem és multikulti - ez várt rám Indonéziában!

Ha nekem érettségi előtt valaki azt mondja, hogy jövő évben több ezer kilométert kell repülnöm majd egy munka miatt, egy általam kevésbé ismert országba, biztosan elküldtem volna az illetőt a Lipótmezőre.

Ebben a írásban a délkelet-ázsiai kalandjaimat fogom nektek elmesélni. Tizenkétezer kilométer, huszonnyolc óra utazás, két hónap önkéntes munka árvaházakban.

2012 augusztus végén kerültem kapcsolatba az AIESEC nemzetközi hallgatói szervezetével. Az egyesület kiemelten támogatja a multikulturalizmust, ahogy én is. Októberben léptem be a programjukba, majd nem sokkal később kapcsolatba kerültem a szervezeten keresztül egy indonéz lánnyal itt Magyarországon. Ekkor azt mondtam, ha ő eljutott ide, akkor én is kipróbálom fordítva.

Nem feltétlenül szerettem volna nagy távolságra menni, de valahová biztosan.

Beadtam a jelentkezést, átmentem a szükséges feladatokon, és először India, majd Görögország AIESEC központja vette fel velem a kapcsolatot, de az ellátás nem volt számomra megfelelő. India kellős közepébe, Hyderabad városába kellett volna mennem, és ott az AIDS-ről kellett volna előadni. Számomra rendben lett volna ez is, de sajnos az ételt nem biztosították volna a kalandhoz. Hiába mondták, hogy van McDonald's meg Pizza Hut, de hat hétig?

Ezután felkerestem az indonéz központot, hátha van üres helyük számomra. És Volt!

önkéntes munka Indonézia

Szeretem a szociális témákat és a gyermekeket, ezért azonnal kaptam az alkalmon, és elfogadtam a kínálkozó lehetőséget. Gyorsan lefoglaltam a repülőjegyet, Budapest-Frankfurt-Szingapúr-Dzsakarta útvonalon repültem. Huszonnyolc óra utazás után érkeztem meg, ahol már vártak rám. A repülőjegyet és a vízum költségét kellett csak állnom, minden mást fizettek. Előbbi sajnos fájdalmas összeg volt (majdnem ezer euró), de valószínűleg azért is, mert eléggé későn tudtam csak foglalni. Természetesen kötöttem biztosítást is, mert anélkül nem indultam volna el Délkelet-Ázsiába, másnak sem ajánlanám.

Egy nagyon aranyos és kedves, hithű muszlim család fogadott be a két hónapra. A lány, akivel interjúztam megadta az elérhetőségüket. A családnak három gyermeke volt és egy szobalánya, mert a többiek egész nap dolgoztak és a háztartást valakinek vezetnie kellett. Nagyon kedvesen fogadtak, nem volt abból baj, hogy nem vagyok muszlim, megtanították, hogy miért az iszlám a legbékésebb vallás a világon. Úgy kezeltek, mintha a saját gyermekük lennék és szerencsére mindenki beszélt a családban angolul, így nem volt baj a kommunikáció. Az országról tudni kell, hogy 80%-ban muszlim lakosságú, de jelentős kisebbséget alkotnak a hinduk és a keresztyének is. Népességét tekintve a világ negyedik legnépesebb országa.

A munkám az volt, hogy árvaházakban az angol nyelv alapjaival ismertessem meg a diákjaimat, valamint adományt gyűjtsek számukra.

önkéntes munka Indonézia

Az oktatás természetesen egy tolmács jelenlétében zajlott, mert ott az átlagember nem beszél angolul. Ő felügyelte a munkát és a fegyelmet. Ketten voltunk minden csoportban tanárok tíz főre. Négy munkahely volt, így a huszonegy fős önkéntes csapatot két részre osztották, mindkét társaság kapott egy-egy muszlim és keresztény árvaházat. A teljes projekt négy hétig tartott, mindenki dolgozott mindenhol. A tolmács fordított, mi pedig leadtuk az anyagot.

Sokszor a dzsungelen kellett átmászni, hogy eljussunk arra a koszos, poros, szegény környékre, ahol a ‘munkahelyünk’ volt Dzsakartában. Erre még rátett egy lapáttal a jobb életet is megélt motorok zaja és a maszk, amit a légszennyezettség miatt kellett viselnem. Természetesen a ruházkodásra is oda kellett figyelni, hiszen nem hordhattam rövidnadrágot, ujjatlant és a cipőt le kellett venni munkaidő előtt, mert egy muszlim közösségben az tiltott dolognak számít.

Hétvégén mindig szabad voltam, ekkor általában egyedül utaztam,

vagy a családdal, akikkel eljutottam Bandungba, a kollégáimmal pedig elmentünk a festői Pari szigetre (Dzsakartától egy órányi hajózásra). Az igazi sokszínűség itt tapasztalható. Ritka például a rendes angol mosdó és a vízminőség is elég katasztrófa, sós víz folyik a csapból. Kevesen élnek a szigeten, viszont egy iszonyatosan hangulatos parányi gyöngyszem a Jáva-tengerben, sok lakatlan sziget tartozik hozzá. Sajnos a búvárkodás nem igazán lehetséges, mert eléggé koszos és szemetes a tenger mindenfelé. Dzsakartában van ugyan valamilyen szintű víztisztítás, de a csapvíz nem iható itt sem. Pari szigetén semmilyen szintem nem tisztítják a vizet, ebből következően fogmosásra sem jó. Emellett az éghajlat nem kedvez európai embernek, hiszen állandó, kibírhatatlan, párás meleg van, amelyhez olykor vízszintesen zuhog az eső.

A család többször elvitt vacsorázni, példéul szusit enni, valamint néhány jellegzetes indonéz ételt is megkóstoltam, ilyen volt a rendang, sate, soto, bakso, nasi goreng… A rendang leginkább a magyar marhapörköltre hasonlít, amihez még curryt is adnak, de jóval hosszabb ideig kell csinálni, gyakran fél napba is beletelik. Minden nagyon fűszeres, van néhány olyan étel, ami erősen égeti az ember száját. A sate mogyorós-szójás mártásban pácolt csirke (vagy marha) darabok pálcára tűzve. A szegény ember eledele az üvegtésztás csirkeleves a soto, amibe főtt tojást is tesznek. A bakso egy marhahúsgombóc leves, szintén tele tésztával, ami Barack Obama nagy kedvence, mint megtudtam, ő Indonéziában tanult anno...

önkéntes munka Indonézia
© KH

Ritkán volt együtt az önkéntesekből álló teljes csapat, de a legjobb kapcsolatom a helyiek mellett két portugállal, egy tajvanival, némettel és az egyik kínaival volt.

A kollégák igen sok országból érkeztek, név szerint: Cseh Köztársaság (2), Franciaország, Hollandia, Kazahsztán, Kínai Népköztársaság (3), Koreai Köztársaság (2), Lengyelország, Németország, Oroszország, Pakisztán, Portugália (2), Tunézia és Vietnam (2).

Még télen megismerkedtem egy helyi lánnyal, akivel viszonylag hamar szerelmesek lettünk egymásba. Ő muszlim volt, de Indonéziában rájöttem, hogy nincs különbség két ember között. Nagyon szeretjük egymást, még most is együtt vagyunk. Nehéz távkapcsolatban élni ennyi idő után, ekkora kulturális különbségekkel, amikor ráadásul ilyen hatalmas távolság választ el bennünket.

Nekem nagyon sokat segített ez az utazás! Jobb lett az szervezőkészségem, és azóta méginkább támogatom a multikulturalizmust, és a hivatásom is megtaláltam!

A programban való részvétel nincs képesítéshez kötve, csak annyi, hogy a jelentkező legyen 18 és 30 között, valamint beszéljen legalább középszinten angolul. Jelentős tapasztalatot szereztem az oktatás terén (tanár szeretnék lenni), emellett dolgoztam a magyar-indonéz kapcsolatokon, amelyek sikeresen beértek, így a helyi bizottság Veszprémben már kettő indonéz állampolgárt fogadott 2014-ben, ami pont kétszer annyi, mint 2013-ban.

A jövőben is tervezek még ilyen utazásokat, hiszen az AIESEC-ben végzett munkámért kedvezményeket is kapok. A tavalyi évben a Kínai Népköztársaságot látogattam meg, amiről majd egy másik cikken keresztül számolok be. Az egy más ország, mások a sajátosságok, például az internetet erősen cenzúrázzák. Ebben az évben reményeim szerint egy európai országot fogok meglátogatni, Portugáliát. Ezekkel az utazásokkal rájöttem: nekem mindenem a felfedezés, néha „távol-keleti lézengő ritter”-nek tartom magam Katona József után.

Írd meg nekünk te is a történeted!
Szólj hozzá!
Írj nekünk te is!
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.

Külföldre mentem

Küldd el nekünk te is a saját történeted!

Legfeljebb 255 karakter.
Csatolt fájlként is feltölthető.
RTF , Word (.doc, .docx) vagy OpenOffice (.odt) dokumentum fájl.
Legfeljebb 5 darab JPEG kép (.jpg, .jpeg kiterjesztésű fájl) tölthető fel.
Feltöltés folyamatban...
×