Angol kisvárosban kezdtem, majd Londonba mentem

Az egész ott kezdődött 2011 nyarán, hogy egy barátnőm szólt, lenne egy munkalehetőség Angliában, amit az egyik ismerőse intéz, aki már kint élt akkor egy éve.

Szóval ez a magyar nő plusz az indiai férjecskéje álltak szerződésben a Papa John’s nevű pizzéria lánccal, akik kb. 30 magyart kerestek munkaerőnek.

Az ígéret így hangzott

Angol tudás nem szükséges, heti 6 napot kell dolgozni, délelőtt szórólapozás majd pár óra pihi, késő délután pedig a shopban kell pizzát csinálni, mindezért heti 140 fontos fizetés, lakás biztosítva van, annyit eszel iszol a pizzériában amennyit csak akarsz. Nem is olyan rossz ugye?

Na a barátnőnek több se kellett, ismerte a csajszit (családi barát volt) nekivágott szeptemberben pár ismerősével. Én eközben elmondtam az egészet a barátomnak, aki azonnal kapni akart a lehetőségen, én pedig a szüleimet puhítottam otthon… mindössze 19 éves voltam 0 élettapasztalattal, nem igazán dolgoztam még előtte, max nyáron pár hetet. Anyukám reakciója, nem mész te sehova. Apukám természetesen átgondolta és azt mondta túl szép ez, hogy igaz legyen, biztos van ennek valami buktatója. Persze mi is tudtuk, hogy van, (főleg hogy magyarok keze van a dologban) de pár napi ráalvás után oda jutottunk, hogy nem lenne rossz lehetőség külföldön próbálkozni, és ha van is buktatója a dolognak, ismernek és bíznak bennem annyira a szüleim, hogy tudják, meg fogjuk oldani, bármi is történjen.

Nem terveztünk többet 1 évnél kint maradni, gondoltunk szedünk magunkra egy kis angolt és szerzünk egy kis munka- és élettapasztalatot is. Teltek-múltak a hetek és én próbáltam elérni a barátnőmet, hogy megtudjam minden oké e, az van amit ígértek stb... amikor elértem annyit mondtak, hogy ők jól elvannak, ilyesmik.

Elindultunk Angliába pizzát sütni

2011. szeptember 11-én indultunk hát neki a nagy útnak busszal, ugyanis a repülőjegy túl drága volt, mondta ezt Anita (a magyar nő, aki intézte az embereket). Ő vette meg a jegyeinket, de ezt persze vissza kellett neki fizetnünk. Nos, az út 26 órát vett igénybe kétszeri átszállással (soha többet NEM, még ha fizetnének is érte), majd megérkeztünk Londonba, ahonnan Anitáék házába mentünk, hogy ott töltsünk egy éjszakát, majd másnap onnan megyünk tovább Nottinghamba, ahol dolgozni fogunk, mert mint kiderült, minden embert más városban helyeztek el kb 2-4 fős csoportokban. Másnap végre megérkeztünk a végleges helyünkre. Általában az összes ilyen Papa John’s felett lévő lakásban helyezték el az ott dolgozókat.

Kicsit NAGYON más volt minden, mint ahogy ígérték

A város gyönyörű volt, az ottani egyetemi parkot még azóta is emlegetem, viszont amikor megérkeztünk a leendő lakhelyünkre, KISSÉ csalódottak lettünk. Se egy mikró, vagy hűtő, de még ágyunk sem volt, sőt a szoba fala végig penésszel volt tele! Két napi alvatlanság után nekiálltunk domestosos vízzel lemosni a falat, a földön aludtunk kb két hétig, és természetesen a munka sem úgy volt, ahogy azt ígérték.

Anglia munka © Mikey

Reggel keltünk kb 10 körül indulni szórólapozni, napi 500-at kellett kiszórnunk, de ez volt hogy 3 óra alatt sem sikerült, majd ahogy visszaértünk, annyit mondtak, kaptok max fél óra pihenőt, aztán gyertek le a boltba.Ez a fél óra később amúgy 10 perccé majd a semmivé változott. A boltban 11-ig voltunk lent, majd még takarítás hasonlók... tehát úgy nagyjából minimum 12 órát dolgoztunk, de volt hogy 14 is.

Ennek tetejébe az első két hétben nem kaptunk pénzt, mondván hogy depozitot vonnak le tőlünk. A következő héten 50 majd az azt követően 75 fontot kaptunk egy héten majd 100 és 130…aztán azt mondták, ez addig nem lesz több míg nem tudunk mindent tökéletesen, csakhogy addigra mi már tudtunk mindent, és hozzáteszem, a pénzt Anitától kaptunk, tehát ő húzott le minket. Ők azt is elvárták tőlem, hogy megrendelést vegyek fel úgy, hogy az iskolában németet tanultam Angliában pedig akkor voltam pár hete.

Majd jöttek az őrült indiai kollégák és áthelyeztettük magunkat

Mindez idő alatt el kellett viselnünk azt is, hogy az Indiából jött munkatársaink mindent elkövettek azért, hogy engem és a barátomat szétválasszanak, ugyanis nekik európai lányt kell elvenniük ahhoz, hogy megkapják hosszú távra a vízumot. Addig fajultak a dolgok, míg azt nem mondtuk, elég és szeretnénk másik boltba menni ha ez lehetséges. Nagy nehezen sikerült elintézni, hogy 1 hónapot Sittingbourne-ben töltsünk abban a boltban ahol barátnőm is dolgozott. Ekkor abban a boltban kb 10 magyar volt, mert minden hónapban más boltot futtattak fel úgy, hogy az emberek az utcán különböző helyeken állnak egy táblával a kezükben ami az akciót hirdeti. Mi is ezt csináltuk plusz én délután a boltban segítettem barátnőmnek a pizzákkal.

A fizetésünk még itt sem változott, a körülmények viszont valamivel jobbak voltak. Magyarokkal voltunk körülvéve, viszont tizen aludtunk egy nagy szobába, természetesen itt is a földön. Ám legalább volt mikró és hűtő is. Itt is csak nagyjából 1 hónapot töltöttünk.

Újabb áthelyezés következett, irány Birmingham

Ezután kerültünk Birminghamba ugyanezt a pizzás dolgot csinálni, de ezt is csak időszakosan tudták nekünk elintézni. Itt már nem Anita intézte nekünk ezeket a dolgokat, mert minket Sittingbourne-ból haza akartak küldeni azzal, hogy nem tudnak mind a kettőnket elhelyezni ugyanazon a helyen.

Anglia munka © brianac37

Még Nottinghamban történt, hogy jött egy ellenőr, aki már ott felfigyelt ránk mert látta, hogy jól végezzük a munkánkat, vele itt Sittingbourne-ban találkoztunk megint, viszont akkor ő is ott töltötte velünk azt az egy hónapot, így jobban megismertük egymást. Tetszettünk neki mind a munkánk, mind a személyiségünk alapján, így azt ígérte átvesz majd minket Anitáéktól. Persze ez nekik nem tetszett és próbáltak minket ellene beszélni, hazudtak róla meg ilyenek, mert hát ők továbbra is szerettek volna minket lehúzni.

Birmingham után Javed (az ellenőr) intézett nekünk helyet Plymouthban egy nagyon pörgős boltban. Ekkor sikerült Anitáéktól végre megkapnunk először az ígért 140 fontot, hiszen arra hivatkoztunk, hogy pörgős boltban vagyunk és mindenki meg van velünk elégedve, tehát bizonyítottunk, hogy elég jók vagyunk. Mindeközben Javeddal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot telefonon, és ígérte, hogy amit nyitja a saját boltját mi ketten már biztos a csapatához fogunk tartozni.

Itt már az angolunk arra elég volt, hogy nagyjából megértsünk mindent amit mondanak nekünk és makogjunk is vissza valamit helytelenül. December végén meg is jött a hívás Javedtól, hogy januárban átveszi a Birminghami üzletet és ezzel minket is átvenne Anitáéktól. Nem nagyon haboztunk a válasszal, nagyon szabadulni akartunk a magyarok kezei alól.

Végre megszabadultunk a lehúzós magyar munkaadótól, de ekkor elindultak a pletykák

Tehát 2012 január 3-án kezdtük meg végre hosszú távú karrierünket Birmingham-ben. Javed nagyjából egy hónap után már 150 fontot ajánlott fel nekünk, persze itt is sokat dolgoztunk, ugyanúgy 11-től szórólapozás, aztán attól függ mikor végeztünk, de mindig 4-kor kellett lemennünk a boltba és 11-kor zártunk. Javed teljes mértékben meg volt elégedve a munkánkkal. A körülmények itt sem voltak sokkal jobbak, persze volt végre külön szobánk ággyal, de több indiaival éltünk együtt, akik nagyon igénytelenek, nem takarítanak, sőt még tisztálkodni sem szerettek túl sűrűn.

A többi magyarral akik szétszórva helyezkedtek el Anglia szerte próbáltuk tartani a kapcsolatot, de sajnos elkezdődtek a pletykák. Mindenkinek szúrta a szemét, hogy mi milyen jó helyen vagyunk és már Anitáék miatt sem fáj a fejünk, tehát elkezdtek találgatni vajon mi juttatott minket ide. A pletyka szerint (sajnos szebben nem tudod fogalmazni) én a főnök f***át szopkodom és azért jutottunk idáig. A pletykának az alapja az volt, hogy bizony volt olyan lány aki ezt csinálta (mégse jutott feljebb), viszont én nem ilyen lány voltam, így szinte mindenkivel megszakadt a kapcsolat, nem voltam hajlandó magyarázkodni senkinek sem.

Elkezdtünk végre megtanulni rendesen angolul a nulláról, majd ránkbízták az üzletet és előléptettek

Idő közben rengeteget tanultunk Javedtól, angolul is, és a bolti teendőkről is. Az angolunk napról-napra csak jobb lett. Délutánonként a boltban angol alkalmazottak vették fel a megrendeléseket, velük próbáltunk mindig beszélgetni, kérdeztük őket mit hogy kell mondanunk. Aztán pár hónappal később tévénk is lett, abból is rengeteget tanultunk. Majd idővel, mikor már a környék, a vendégek is ismertek minket, szépen lassan ők is elkezdtek beszélgetni velünk. Eleinte nem mertünk megszólalni, féltünk hogy nem beszélünk helyesen, de idővel ezt is megtanultuk kezelni. És igen, 6-7 hónapnyi Angliában élés után (alaptudás nélkül) odáig jutottunk, hogy már fel tudtuk venni a megrendeléseket a boltban majd később már telefonon is.

Ez idő alatt már minden papírmunkát, rendeléseket is mi intéztünk, Javed egyre kevesebbet volt velünk a boltban. Szeptemberben úgy döntött, ő 3 hét szabadságra megy Thaiföldre, bízott bennünk annyira, hogy minden teendőt ránk hagyott, problémák megoldásával együtt. Jól teljesítettünk, már managereknek voltunk kinevezve és a fizetésünk is tovább nőt.

Viszont ezzel párhuzamosan egyre többet kezdtünk dolgozni is, már nem jártunk szórólapozni sem, 11-től 11-ig kellett a boltban lennünk (szünet nélkül), mi vittük a többieket szórólapozni, mi osztottuk be ki kivel és melyik területre megy, mi kezeltük a pénzeket stb. A végén már ez is odáig fajult hogy 7 napból 7-et dolgoztunk és már alig-alig volt a főnök a boltban, mindig más városokban vagy országokban járkált. Ha a pénzt nézzük nem volt rossz, mert kb időnk nem volt elkölteni se, de életünk nem volt, zombikként léteztünk.

Bátyám is kiköltözött hozzánk, majd felmondtunk és Londonba költöztünk

Következő év januárjában érkezett meg hozzánk bátyám, de mivel neki egyik régi barátja már évek óta Londonban él és már saját cége van (lakásokat ad ki), azt tervezte csak pár hónapot lesz velünk, hogy kicsit tanuljon angolul, szokja az itteni levegőt és utána megy Londonba.

Anglia munka © Ian Muttoo

Márciusban aztán történt egy nagy veszekedés az üzletvezetőnkkel Javeddal, miután úgy döntöttünk, mi is Londonba költözünk. Így visszagondolva hiba volt. Szobákat béreltünk, ahol 7-8 másik emberrel közösködtünk a fürdőn, konyhán.., kissé szűkösek voltak a körülmények. Mind a hárman regisztráltunk egy agencybe ahol 80 fontot fizettünk azért, hogy találjanak nekünk munkát vendéglátásban.

Egy héten belül mind a hármunk dolgozott, bátyám angol tudás hiánya miatt mosogatóként, barátom egy amerikai étteremben bárosként, ahol azóta is dolgozik, én pedig egy kávézó-étteremben kezdtem felszolgálóként.

Jó helyre kerültem, jó emberek közé, segítettek betanulni, és az angolomat is fejleszteni. Viszont 7 hónap után, ott hagytam őket, mert nem voltam bejelentve, ígérték, hogy leszek de nem történt változás. Ugyanahhoz az ügynökséghez mentem vissza segítségért (újabb 80 fontért) és emellett interneten is folyamatosan néztem a lehetőségek után. Itt már 2 heti keresgélés után sikerült találni valamit egy kávézó/étteremben, ahol hétfőtől péntekig reggel 8-tól 4-ig dolgoztam, ami a korábbi 12 órázáshoz képest nagyon jól hangzott. A pénzem is jó volt, heti 150 fontot kaptam csak, viszont mivel egyedül voltam felszolgáló az összes borravalót megtarthattam ami átlagban újabb 150 fontot jelentett számomra.

Kikészített a londoni munka

Részmunkaidőben voltam bejelentve, ami jobb mint a semmi. Viszont minden nap sírva mentem haza és reggelente hányingerrel mentem be dolgozni. A csapat nagyon kicsi volt, 2 portugál főnök, egy brazil séf, egy portugál manager és egy fiatalabb lengyel lány. Gondoltam eleinte bevágódom, bármit megteszek amire kérnek, takarítsam ki ezt-azt-amazt, oké. De hónapok alatt sem múltak ezek az igények, sőt csak nőttek. Mint hamupipőke, térden csúszva kapargattam a padlót kiskéssel, a több kilós üdítős rekeszeket egyedül cipeltem a meredek lépcsőn, stb. Majd ezek mellé azt kaptam meg, nem vagyok elég jó, még többet és többet követeltek.

Anglia munka © Alex

Próbáltam a végsőkig kihúzni, mert a pénz nagyon jó volt, csak arra gondoltam. De nem vagyok az a türelmes fajta, így elkezdtem nemet mondani a kérésekre. Egy idő után azzal jöttek, hogy túl arrogáns a stílusom és stb, próbáltam nekik megmagyarázni, hogy miért, hogy érzek, de azt tartottam a legjobbnak, ha nem szenvedek tovább, mert már a párkapcsolatomra és rányomta a bélyegét a rossz hangulatom.

Mindeközben már kétszer is elköltöztünk. Legutoljára oda, ahol most lakunk, külön 2 szobás lakásba a 3. zónában. Nyáron munkanélküliként voltam, elvégeztem egy sminkes tanfolyamot itt Londonban, magyar tanítóval. Sehogy nem sikerült munkát találnom, mindenhol azt mondták, most nyáron nincs szükségük emberre.Itt már próbálkoztam eladóként, kasszásként, úgy voltam vele bármi más csak nem felszolgáló. Úgy döntöttem hazamegyek, és csak szeptemberben jövök vissza. Másfél hónapot töltöttem otthon, ami nagyon felemelő érzés volt, hiszen a 3 év ittlétem alatt nagyjából évente egyszer-kétszer megyek haza.

Szeptemberben újult erővel vágtam neki Angliának és két napon belül munkába is álltam

Baristaként dolgoztam egy kávézóban, ahol ismét hétfőtől-péntekig 7-től 4-ig dolgoztam nem túl jó pénzért, de végre nem kellett felszolgálnom, ennek örültem. Itt a főnökök törökök voltak, a helyen egy hónapnyi munka után KELLETT elhagynom, igen kirúgtak, mert a 40 éves, családos managerem kikezdett velem és én nemet mondtam.

Újabb munkahely keresés után találtam meg azt a helyet, ahol most vagyok. Egy új, modern üzlet, ahol thai kaját árulunk, és annyi a dolgom, hogy felvegyem és kiadjam a megrendeléseket, mint egy mekiben, és tisztán tartsam az üzletet. Órabérben vagyok, nem fix pénzt kapok ahogy eddig az összes helyen, itt is csak részmunkaidőben vagyok bejelentve, de itt szerződést is írtam alá. A feletteseim is jól bánnak velem, a munkatársaimmal is jól elvagyok. Itt tartunk most.

Szóval összefoglalva...

Amit el tudok erről az egészről még mondani, hogy ez az utolsó esélye nálam Londonnak. Nem szeretem, szép város, megvan a feelingje, de itt élésre nem alkalmas. A heti utazásom most jelen pillanatban 31 font de volt, hogy 46-ot fizettem. A lakhatás sem könnyű, hárman fizetjük a lakást , nagyjából fejenként a fele fizetésünk megy rá a lakásra, számlákra, plusz kaja meg ilyesmik. Jelen pillanatban minimálbért keresek, átlagban 40 órát dolgozok egy héten, és ez pont arra elég, hogy megéljek minden nehézség nélkül.

El kell viselnem a napi tömegnyomort és olyan közlekedési dugókat, hogy van amikor órákat ülsz a buszon. Ha ismét eljön az a pillanat, hogy munkát kell váltsak, akkor többet itt nem.

Szeretnék egy kisebb angol városba költözni és akár ugyanennyi pénzt keresni, mert egy kisebb városban fele ennyi pénzből is meg lehet élni.

Igen, mert vidéken, vagy csak más nagyobb városban is fele ennyibe kerül a lakhatás, még a kaja is, nem beszélve az utazásról. Szóval nagy szónak számít az is, hogy ilyen nehézségek árán, mégis eljutottam idáig, és én büszke vagyok magamra, mert tudom azt, hogy hányan próbálták meg, és tudom azt, hogy hányan adták fel. És a legtöbben azért, mert nem a családjuk hiányát nem tudják elviselni (ahogy azt mondják-, hanem azt, hogy anya nem mossa rájuk a bugyijukat, nem várja őket otthon minden nap meleg kajával és stb.

Itt ahhoz, hogy megmaradj, a saját lábadra kell állnod. Én sem voltam több 19 évesnél, amikor kijöttem, soha nem dolgoztam előtte, a szüleimmel éltem. Saját lábamra álltam, és megoldottam bármilyen nehézség is állt az utamba. Mondja itt mindenki, hogy neked könnyű, hiszen ott volt a barátod. Az a barátom, akivel egyáltalán nem terveztük, hogy összeköltözünk 19 évesen, nem hogy együtt éljünk egy teljesen más országban. Ennek is megvan ugyanúgy a hátránya, mint az előnye, nem dönthetsz anélkül, hogy ne gondolnál a másikra.

Szóval most több mint 3 év telt el azóta, mióta kijöttem, saját lakást bérlünk, saját tévével, kanapéval, van egy autónk is, szabadidőmben háziasszonykodom, de van, hogy kirándulni is van időnk.

Nem panaszkodunk, mert megélünk, ezt otthon 20 évnyi dolgozás után sem tudnám elmondani, úgyhogy azt hiszem elégedett lehetek.

De itt sincs kolbászból a kerítés, ahogy azt nagyon sokan gondolják: Itt alig kell dolgozni és még sok pénzt is kapsz érte... persze... sokat kell dolgozni és kapsz érte a megélhetéshez elég pénzt. Persze csak akkor elég, ha tudsz vele bánni.

Írd meg nekünk te is a történeted!
Szólj hozzá!
Írj nekünk te is!
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.

Külföldre mentem

Küldd el nekünk te is a saját történeted!

Legfeljebb 255 karakter.
Csatolt fájlként is feltölthető.
RTF , Word (.doc, .docx) vagy OpenOffice (.odt) dokumentum fájl.
Legfeljebb 5 darab JPEG kép (.jpg, .jpeg kiterjesztésű fájl) tölthető fel.
Feltöltés folyamatban...
×