Egy mormon fiú kalandozásai Magyarországon - Amerikából jöttem

Bár a hosszabb külföldi tartózkodás általában változtat, csiszolgat az ember személyiségén, mi a helyzet azokkal az utazókkal, akik nemcsak azért élnek külföldön, hogy megismerjenek egy új kultúrát, hanem meghatározott „küldetéssel” érkeznek új lakhelyükre? Változtat a külföldi tartózkodás gondolkodásmódjukon? Egy amerikai mormon vallású fiú, Brian mesélt itt töltött missziós éveiről, arról, milyen elvekkel érkezett és távozott, és persze arról is, ami minket talán legjobban érdekel: mit gondol rólunk, magyarokról.

Aki látott már Budapest nagy terein elegáns fiatalokat, amint éppen kérdéseket tesznek fel az arra járóknak, nagy eséllyel mormon hitű emberekkel találkozhatott. Kitartóan mesélnek magukról, egyházukról, céljaikról, és ugyanez a kitartás jellemzi őket mindennapi életükben is. Nem véletlen, hogy a szigorú szabályok között nevelkedett fiatalok általában nagyon szorgalmasak, magasan iskolázottak, családi és élettársi kapcsolataikat nagyon fontosnak tartják, ráadásul kötelességeiknek eleget téve sok külföldi tapasztalattal is rendelkeznek. Mindennek persze megvan az ára, de erről már hadd meséljen Brian, aki az itt töltött éveket igencsak kihasznála, és folyékonyan megtanulta nyelvünket, ezért az interjú is magyarul készült!

Bevallom, Magyarországon csak elvétve találkoztam mormon emberekkel, ráadásul a helyi egyházba is kevesen tartoznak, ezért szeretném, ha beavatnál a részletekbe. Miként kapcsolódik ez a vallás a mi országunkhoz, illetve miért jöttél Magyarországra?

A mormon vallás bár szigorúnak tűnik, mégis sok nagyszerű lehetőséget ad az embernek (világ megismerése, tanulás, stb.) Két és fél éve elvállaltam a misszionáriusi feladattal járó kötelezettségeket, ami azt jelentette, hogy két évet egy külföldi országban kellett eltöltenem. Az országot azonban nem én választottam ki, hanem az egyház központja dönti el, ki hová utazik.

Mormon fiú Magyarországon

Amikor megtudtam, hová osztottak be, nagyon örültem. Sok amerikaival ellentétben én tudtam, hol van Magyarország, és azt is, hogy Budapest nem Bukarest!

Korábban már láttam képeket a helyi nevezetességekről, ezért már nagyon vártam az utat. Persze a két év hosszú időnek tűnik, de a munka és tanulás mellett gyorsan telnek a napok.

Miért pont két évet kell külföldön eltöltenetek? Mi fér bele ebbe az időtartamba?

Ezalatt több várost megismerünk, mindenhol élünk néhány hónapig. Én Sopront, Érdet, és persze Budapestet is megismertem, és mindenhol más tapasztalatokat gyűjtöttem. A hangsúly tehát nemcsak a tanok átadásán van, hanem egy ország minél alaposabb megismerésén.

Munka közben egyébként a helyi egyháztagokkal működtünk együtt, közös programokat szerveztünk, minden vasárnap találkoztunk, illetve megkerestük az elgondolásaink iránt érdeklődő embereket. Talán nem is gondolnád, de Magyarországon nagyjából 5000 egyháztag él, így akad munka bőven!

Elmesélnéd, hogy telt egy hétköznapod?

Viszonylag korán keltünk, hogy minden feladat beleférjen egy napba; ez általában fél 7 körüli ébredést jelentett. Ezután tanulással töltöttünk néhány órát: ismerkedtünk a magyar nyelvvel, utána 2-3 órán át az egyházi ismeretek elsajátítása következett. A reggelit követően bejártuk azt a várost, ahol éppen tartózkodtunk, és érdeklődő emberekkel beszélgettünk.

A legtöbb időt a potenciális tagok keresésével töltöttük, hiszen sokan vagy nem érdeklődnek a vallás iránt, vagy csak félnek kapcsolatot létesíteni idegenekkel. Mi sem vártuk el, hogy mindenki megálljon velünk társalogni. Ha jobban belegondolok, én is furcsállnám, ha véletlenszerűen megállítanának az utcán…még akkor is, ha olyan elegánsan van felöltözve az illető, mint ahogyan nekünk kellett járnunk, tavasszal és nyáron fehér ingben, nyakkendővel, hűvösebb időben pedig ennek „melegebb” változatában.

Ha már az emberek leszólítását említetted… Történt olyan esemény, amit nagyon furcsának, meghökkentőnek tartottál, és azóta is meséled otthon?

Persze! (nevet) Az egyik hölgy jutott eszembe, akihez becsengettünk. Kedvesnek és vendégszeretőnek tűnt, be is engedett a társamat és engem. Beszélgettünk a céljainkról, ott-tartózkodásunk okairól, majd a beszélgetés után elköszöntünk tőle. Kikísért bennünket, de közben visszafordult, és angolul csak ennyit mondott: „Now, let me show you my part of religion!”, vagyis, most én mutatom meg nektek az én vallásomat. Azzal megölelt bennünket. Azóta sem tudom hová tenni ezt a gesztust...

Mormon fiú Magyarországon

Egyébként amikor becsöngettek vagy megszólítotok valakit az utcán, mi áll a beszélgetés középpontjában?

Ekkor elsősorban nem téríteni vagy meggyőzni akarunk, inkább csak beszélgetünk, mesélünk az elgondolásainkról, világképünkről. Inkább közvéleménykutatás-szerű munkát végzünk ilyenkor. Akit érdekel a dolog, később eljöhet hozzánk, beavatjuk a munkába, megismerhetik a tevékenységünket, és rövid időn belül be is léphetnek közénk.

És mit tapasztaltál? Mások vagyunk, mint ti, amerikaiak? Mit meséltél el hazatérésed után rólunk automatikusan?

Érdekes, de szerintem nincs nagy különbség annak ellenére, amiket mondani szoktak a két nemzet eltéréseiről. Persze az emberek viselkedése és hozzáállása attól is függ, hol élnek, hogy kis- vagy nagyvárosban laknak. Éltem kisebb és nagyobb településen egyaránt, így összehasonlíthattam a kétféle életmódot. A nagyvárosiak mindig rohantak, siettek a járművek után, a kisvárosban több volt az idősebb ember, és általában nyugodtabbnak tűnt az élet.

Sokat meséltem otthon a magyar ételekről is, valamiért nagyon ízlettek! A rakott krumplit, na meg a paprikás csirkét sosem fogom elfelejteni.

Megnyugtató, hogy gasztro-nagyhatalomnak tűnünk az ismerőseid szemében!

Igen, de a helyiek segítőkészségéről sem szoktam megfeledkezni, amikor a magyarokról mesélek. Bár azt azért megfigyeltem, hogy a magyarok mentalitása kicsit más, például magyarokat nem panaszkodósnak, hanem inkább őszintébbnek láttam az amerikaiaknál olyan értelemben, hogy kérés nélkül elmondják, mit éreznek, míg ez ránk kevésbé jellemző.

Nálunk inkább az jellemző, hogy nem nagyon hagyunk időt a pihenésre, bár azt is túlzás lenne állítani, hogy csak az előbbrejutás és a pénz érdekelne bennünket.

Nem eredhet ez a hozzáállás abból, hogy az amerikaiak gyakran váltanak lakóhelyet? Legalábbis ez a hír járja.

De, kapcsolatban lehet ezzel, mert mi gyakran tényleg nem maradunk egy helyben sokáig. Na például ez is egy nagy különbség köztünk! Magyarországon a családtagok sokkal közelebb élnek egymáshoz, és nemcsak a földrajzi távolságok kisebb mérete miatt, hanem egyszerűen azért, mert több ideig élnek együtt ugyanazon a helyen. Nálunk a családtagok az egész országban szétszórtan élnek, de azért nem nehéz elviselni a távolságot, mert egyrészt kiskorunktól kezdve megszoktuk, másrészt mindig lehet Skype-olni. Nyaranta meglátogatjuk egymást, így az élő kapcsolat is megmarad. Hogy egy példát említsek, én Texasban élek, az egyik bátyám Pennsylvaniában, a nagyszüleim Új-Mexikóban.

Örülök, hogy említetted az online kapcsolattartást; gondolom, a nálunk töltött két év alatt itt is hasznát vetted, bár azért, ha jól tudom, ezt szigorú rendszerben lehetett csak megtenni.

Így van; a kommunikáció szabályozása a szabályok része, és az a célja, hogy még jobban a munkánkra és a céljainkra tudjunk koncentrálni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy hetente egyszer használhattuk az internetet; ekkor e-mailt írhattunk a családtagjainknak. Emellett évente kétszer Skype-olhattunk. Persze ha valamilyen fontos dologról volt szó, tehettünk kivételt.

Úgy vettem ki a szavaidból, hogy egy percig sem bántad, hogy hozzánk jöttél dolgozni. Talán ennyi idő alatt kicsit magyarrá is válik az ember, nem?

Ha az ember identitását a barátok is meghatározzák, akkor biztosan, elég csak a magyar barátaim számát nézni. Többekkel azóta is gyakran beszélek, és fontos, hogy valakivel gyakoroljam a magyar nyelvet. Sajnos itthon nem ismerek magyar származású amerikaiakat, így marad az online kapcsolattartás.

Szinte hihetetlen, hogy két év alatt ilyen szintű nyelvtudásra tettél szert! Csak bízhatunk benne, hogy ez fordítva is működik, és a magyarok is ilyen jól megtanulják az angolt külföldön.

Várunk titeket szeretettel!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Külföldre mennék Facebook oldalára!

Szólj hozzá!
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.