Címke: Anglia

“Angliában jobban érzem, hogy egy közösséghez tartozom!”

Munka

Állítja mindezt Melinda, az Euronews riportvideójának egyik szerelője, aki szerint a társadalom jobban befogadta őt kint, valamint a munkáját is jobban megbecsülik. A videóban több magyar mesél kinti életéről, mindannyian jó döntésnek vélik, hogy Londont választották új otthonuknak.

“Edinbubble” - avagy miért is olyan jó Edinburgh-ban egyetemistának lenni?

Tanulás

Bálint tavaly fejezte be tanulmányait a University of Edinburgh informatika szakán. Korábban itthon is járt egyetemre, végül mégis úgy döntött, Skóciában folytatja a tanulmányait. Elmondás alapján egyáltalán nem bánta meg.

Menjek/Maradjak - London epizód

Munka

A dokumentumfilm sorozat második, Londonban forgatott része végre online is elérhető! A júniusi premier óta, - ahol videointerjút is készítettünk a csapattal - rengetegen várták ezt a napot, de már nem kell sokat várni a harmadik és negyedik részre sem!

Szakmai magyar csapatok külföldön! Ez olyan hihetetlen?

Munka

A közelmúltban futótűzként terjedt az interneten annak a magyar orvos csoportnak a híre, akik a bristoli Emersons Green klinikán dolgoznak. Nem sokkal később egy londoni étterem heti beosztása is napvilágot látott, szintén nem kevés – feltehetően - hazánkból távozott személy nevével. A kérdés: érdemes-e még meglepődni azon, hogy ennyi magyar dolgozik külföldön?

Egy félresikerült iskolai kirándulás története Londonból!

Tanulás

Szerencsére manapság számos lehetőség nyílik diákoknak a külföldi tanulmányi utakra, idősebb korosztálynak ott van például az Erasmus, fiatalabbaknak pedig a szervezett iskolai utak. Mai törénetünk az utóbbi lehetőségről, egy tapasztalatlan családról és pár rossz élményről szól. Mesélőnk egy aggódó anyuka: Noémi!

Nem csak a magyarok vándorolnak be nagy számban az Egyesült Királyságba!

Munka

Az Egyesült Királyság az egyik legkedveltebb célállomás a kivándorlók számára, de nem csak a magyar külföldre költözőknek kívánatos a helyszín. Évről évre rengetegen érkeznek az országba, első sorban az Európai Unió tagállamaiból, de azért jópáran távolabbról is!

Ismerd meg a magyar migrációt! - Első rész

Munka

A magyarok a statisztikák alapján egyre több, a migrációt erősítő döntést hoznak meg, ezért a közvélemény is többet foglalkozik a témával. A Tárki több területre kiterjedő kutatása hozzájárul ahhoz, hogy azok is megérthessék a migráció jelenségeit, akik nem foglalkoznak mélyen ezzel a jelenséggel, de szeretnének eligazodni az adatok, fogalmak és vitás kérdések sűrűjében. Sorozatunk első részében a migrációs hajlandóság jellemzőit, a legnépszerűbb célországokat és az ún. tükörmódszert vizsgáljuk meg.

Mi lesz perspektíva nélküli magyar értelmiségből? Boldog angliai gyári munkás!

Munka

Az Országos Széchenyi Könyvtár volt jogi vezetője ősszel úgy döntött nem marad tovább Magyarországon, inkább kivándorol az Egyesült Királyságba. Fő motivációjának a gazdasági és politikai kilátástalanságot és kiszámíthatatlanságot nevezte meg. Elmondása szerint most boldogabb kint üzemi csomagolómunkásként, mint Magyarországon egy magas pozícióban volt.

Megdöbbentő mennyit keres évente egy átlag angol!

Munka

Aki hajlamos a szívrohamra, annak azt tanácsolnánk, csak félve tekintse meg következő cikkünket, ugyanis most az angol átlagkereseteket fogjuk megnézni. Tegnap megjelent az oldalunkon egy infografika arról, hogy itthon melyek voltak a 2014-es a legjobban/legrosszabbul fizetett munkái. Ezen a vonalon haladva érdekes összehasonlítani a nagy-britanniai kereseti adatokkal. Hát, vannak különbségek...

LapseLondon, avagy a brit főváros forgataga egy videóban

Utazás

A változatos témájú cikkek mellett, szeretünk látványosabb vizekre is evezni, most következzen egy újabb elbűvölő kreálmány, amely szebbé teszi a napunkat. Olyan timelapse alkotásra bukkantunk, amelyhez foghatót a brit királynő nem igazán láthatott eddig. 40 önkéntes művész, London és a város nyüzsgése járult hozzá a különleges videóhoz.

Az Egyesült Királyság újabb lapokat terített ki a bevándorlásról - Folytatódik a pókerjátszma!

Munka

Körülbelül egy hónapja még arról szóltak a szigetországi hírek, hogy nemcsak az EU-n kívülről érkező munkavállalók helyzetét szigorítanák, hanem az EU-tagállamok polgárai is bonyolultabban jutnának munkához. Erről szóló korábbi cikkünkben felvetettük azt a problémát is, hogy bár érthetőek az EU és a munkavállalási célzattal oda utazók aggodalmai, a brit érvekben is találhatunk logikát. Nézzük, hogy David Cameron legutóbbi bejelentése után hogyan is áll a kártyaparti.

Celeb vagyok, ments ki innen!

Munka

Azt gondolnánk, hogy celebnek lenni egyenlő a sikerrel, pénzzel, csillogással. Hát pedig Magyarországon pont nem ez a helyzet. Aktuális "sztárjainknak" is lehetnek nehéz pillanatai és dönthetnek úgy, hogy inkább külföldön keresik meg a napi betevőt. Hiába a puszta közepén felépített nyereményház, vagy a '90-es évek egyik húzóslágere, a végén úgyis az angol vendéglátóipar darálja be őket. De kikről is van szó?

Nem kell tartaniuk David Camerontól a magyar munkavállalóknak a londoni főkonzul szerint

Munka

A Külföldre mennék kérdéseire válaszolva Dr. Riskó Nagy László londoni főkonzul elmondta, hogy egyelőre nem kell komolyan venni az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről szóló híreket, valamint a kinti magyaroknak nem kell a hazaköltözésen gondolkodniuk a jelenlegi szigorítások miatt, hiszen a brit munkaerőpiacnak szüksége van a külföldi munkavállalókra. Lebeszélni tehát senkit sem szeretne a londoni terveiről a főkonzul,sőt, inkább tippeket adott az olvasóinknak.

A Szárnyas Ízvadászok felzabálták Londont! - Videó

Utazás

Bár a közhiedelem szerint az angoloknál állandóan esik, mindig köd van és még az étel sem jó, ez korántsem igaz! Ennél természetesen jóval árnyaltabb a kép, már ha csak abból indulunk ki, hogy az utcákon a létező összes náció konyhája felfedezhető. Mármint tényleg az összes. Persze ehhez leginkább nyitottnak kell lenni. Ha nincs türelmünk London utcáit róni napestig a legjobb Etióp kifőzdéért, akkor a Szárnyas Ízvadász legújabb videója nagy segítséget nyújthat!

Magyarokat toboroz a brit szendvicsgyár

Munka

Northamptonban készül új gyárat nyitni a Greencore Group angol nagyvállalat egy 35 millió fontos beruházás keretein belül, ám úgy tűnik, a helyieknek nem kapkodnak a lehetőségért. Ezért a cég a párszáz fős gárdát Magyarországon kezdte el toborozni.

Hova költözne az utca embere? Londonba!

Munka

Arra voltunk kíváncsiak, hogy az utca embere merre venné az irányt, ha a külföldre költözést választaná a maradás helyett. Mint kiderült, London még mindig a legnagyobb sláger, és továbbra is rengetegen szeretnének külföldre menni. Hiába hagyta el a legszerényebb statisztikák szerint is 264.500 magyar az országot az elmúlt pár évben, a kivándorlási kedv nem látszik alábbhagyni, minden második általunk megkérdezet ember gondolkodik a külföldre költözésben.

A nagy EU kontra Egyesült Királyság pókerjátszma – mi lesz az EU-vándorokkal?

Munka

Ha az Egyesült Királyság területén szeretnél letelepedni, dolgozni, tanulni vagy esetleg Magyarországon élő brit állampolgár vagy, vess egy-két pillantást az elkövetkező hónapok brit politikai döntéseire. A miniszterelnök, David Cameron ugyanis olyan lépéseket fontolgat, melyek minden EU-polgár életét megváltoztathatják – még a tiédet is! Olyan ez, mint egy kártyajáték: nem tudod, milyen lapot osztanak legközelebb.

30 indok, amiért egyszer az életben londoninak kell lenned!

Munka

A külföldre költözés gondolata csábít egy göröngyös utakkal teli, hosszú időszak után? Most elmondjuk neked, miért lehet életed eddigi legjobb lehetősége, hogy kipróbáld magad Londonban. 

Anglia inkább távozna az EU-ból, csak hogy csökkentse a bevándorlók számát

Munka

Vagy legalábbis ehhez hasonló találgatásokat fogalmaz meg a The Sun magazin David Cameron terveivel kapcsolatban.

<< < 20 - 38 / 53 > >>
Külföldre mentem

Olvasóink történetei

  • Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Az álmokért igenis küzdeni kell!

    Fruzsina vagyok, az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) Európai Uniós irodájának az irodavezetője. Én vezetem az iroda teljes könyvelési folyamatait, intézem az adminisztrációs dolgokat, illetve a céges események szervezésében veszek részt.

    Fruzsi
  • Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    Második külföldi utam: a Kínai Népköztársaság

    2014 januárjár: az AIESEC hallgatói szervezetében végzett aktív munkámért elismerésben részesítettek; majdnem ingyen kaptam egy nagy lehetőséget. Az úti cél nem lehetett más, csak Ázsia, ahonnan is barátokat szereztem, tehát ok az volt bőven.

    Lázár Gergely
További történetek >>>
Brüsszelbe mennék – pro és kontra
Pro és kontra

Brüsszelbe mennék – pro és kontra

Szemügyre vesszük mindazokat a fontos szempontokat, amelyek segítenek tájékozódni abban, hogy milyen is a belga fővárosban élni. A megszokott szempontok mentén haladtunk: megélhetés, havi kiadások, közlekedés, munkaerőpiac és egészségügy, a város kultúrája. Segítségünkre volt a cikk megírásában Zoltán (Keli), aki egy Brüsszelben élő magyar.

Homeworking, ahogy mi látjuk
Lépésröl lépésre

Homeworking, ahogy mi látjuk

Szerte a világon egyre többen választják a távmunkát, hiszen valódi win-win szituációt eredményez.

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat
Önkéntes

Aki egyszer elindul a felfedezés útján, hamar függővé válhat

Anita az elmúlt évek során alaposan megismerte és sikerrel ki is aknázta az ifjúsági és önkéntes programok nyújtotta lehetőségeket: tréningeken, konferenciákon vett részt, nyelvet tanult Franciaországban, gyakornoki pozíciót töltött be Bulgáriában, és munkájával segítette a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az AEGEE nemzetközi diákszervezet budapesti antennájának működését.

Aktív egyetemi évei végeztével azonban, nem veszített korábban megszokott lendületéből, és hamarosan rátalált az Európai Önkéntes Szolgálatra.

Projektjéről, dolgos mindennapjairól és a kinti mindennapok viszontagságairól és örömeiről mesél most nektek interjújában.

Városok, ahol jó diáknak lenni
Top10

Városok, ahol jó diáknak lenni

Mi már tudjuk, hogy melyik az a 10 város, ahol diáknak lenni nagyon jó! És Te?

Balaton Sound MAX medvével
Utazási tanácsok

Balaton Sound MAX medvével

Kicsiny nagyszerű országunk háza tája nyaranta a fesztiváloktól hangos. Ha pedig július és Balaton, akkor már lassan tíz éve mindenkinek ez jut eszébe: Sound, Zamárdi. És olykor az is, hogy két koncert között hol hajtsuk álomra fejünket - vagy mit nézzünk meg a környéken. Ezekhez adunk néhány tippet.

Betegellátás külföldön
Interjúk

Betegellátás külföldön

Noémi 22 éves és 7 hónappal ezelőtt egy rögtönzött ötlet vezérelte külföldre, pontosabban először Angliába. Egy magyar cég utaztatta ki fesztiválokat takarítani és így beutazhatta majdnem egész Európát. Annyira belejött az utazgatásba, hogy azóta megjárta Dániát, Franciaországot és Máltát is. Azonban nem lehet minden felhőtlen, különböző betegségekkel is meggyűlt a baja. Most erről mesél nekünk.